Jelentés a szombathelyi papnövendékek Szent Ágoston-egyesületének működéséről 1936-1937 (Szombathely, 1938)

szerecsenről megtudta, hogy felszabadított rabszolga. A fiú pedig a koldusról, hogy valamikor katona volt. Járt Galileában, Pannóniában és legutoljára Dáciában. Az utolsó volt a legszebb vidék. Itt télnek idején táborozott. Hideg volt, de nagyon szép volt minden. Hótakaróval bevont mezők, hótól roskadozó fák. Egy tavasziasodó napon aztán langyos eső hullott és felolvadt a hó. A mezőket, az útakat feneketlen agyagos sár lepte el, a fekete nedves fákról pedig szüntelen kövér vízcseppek huppantak a puha földre. Majd két nap múlva minden kőkeményre fagyott. Még a fákra is ráfagytak a vízcseppek és jégkéreggel borították be azokat. Olyan volt az egész Dácia befagyott vizeivel, jégpáncélos fáival és szántóföldjeivel, mintha üvegország lenne. Este pedig, amikor tüzet raktak a tábor kapujában, hogy az őrök melegedhessenek, a tűz vörös fénye ráesett a jegeces fákra. Olyanok lettek tőle, mintha tűzpatak folyt volna bennük. Mintha a jégpáncélnak minden kiszökellése, minden megfagyott csepp je szikrázó, égő rubin lenne.

Ennek az éjnek emlékezete mégis fájdalommal tölti el a koldust, mert éppen ezen az éjszakán tették nyomorékká. őrt állt. A tábor szélén hol a tájban, hol a tűz barna-vörös, kavargó füstjében gyönyörködött, amely hegyes nyelvként emelkedett a magasba és a lehajló szürkés-fehér égbolt csúcsára fantasztikus, vérengző csataképeket festett. Álmodozásából hirtelen gyenge nesz riasztotta fel. Meg akart fordulni, de már nem volt rá ideje. Hátulról lándzsával átütötték a jobb combját. Fájdalmában felordított. A tábor felébredt. A támadó elmenekült. Ma sem tudja ki volt, s mit akart. A sebe ugyan begyógyult, de lábát többé nem tudta kinyújtani. Azóta koldulással tengeti életét. A hűvös téli éjtszakákon is kint alszik a szabad ég alatt. A nyirkos időkben sokszor meghűlt és ma már mind a két lába köszvényes. Rengeteg fájdalma van miattuk.

A kis szerecsen azzal vigasztalta, hogy megmondja a Péter atyának, ő biztosan tud rá segítséget. A koldus nem kérdezte, ki az a Péter atya. Valahogy önkénytelenül az ő jóságos, különös öreg barátjára kellett gondolnia.

A kis szerecsen a történet után sokat gondolkozott az elmondottakon, de kis fekete fejével sehogysem tudta elképzelni ezt a téli tájat.

Egy este a koldust újból meglátogatta ősz útitársa. Az aggastyán már nagyon megroskadt. Hogyne, hisz hosszú évek teltek el azóta, hogy először találkoztak.

27