Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876–1990 (Szolnok, 2013)
VII. Dokumentumok gyűjteménye
folyamán megrongálódott vízvezetéki berendezést, amint ezek az előterjesztésben foglaltatnak, uj vízvezetéki berendezéssel kicseréli. 3. Ezen munkálatok circa 275.000 pengőt kitevő költségét megszavazza és annak fedezetéül a törvényhatóság háztartási alapja részére felvett kb. 1.200.000 pengőnyi angol font-sterling kölcsönből e célra felhasználni rendelt 200.000 pengőt, a hátralévő 75.000 pengő fedezetéül pedig a gyümölcsözőleg elhelyezett fontkölcsön tőkésített kamatát megállapítja és kijelöli. 4. Utasítja a vármegye alispánját, hogy a kormányhatósági jóváhagyás után a szükséges részleges költségvetés és tervek, illetőleg a kiírási művelet haladéktalanul való elkészítése végett a megfelelő intézkedést foganatosítsa és terjessze azokat mielőbb az építési bizottság elé, hogy a munkálatok biztosítására a nyilvános versenytárgyalás oly időben meghirdethető legyen, hogy az építkezés még ez év folyamán befejezést is nyerhessen. Ezen határozat közhírré teendő és annak megtörténte után kormányhatósági megerősítés végett a m. kir. belügyminiszter úrhoz felterjesztendő. Miről: a vármegye alispánja megfelelő eljárás végett értesittetik. Forrás: MNL JNSZML Jász-Nagykun-Szolnok megye közgyűlési jkv. 7/1930. 1930. február 6. 62. Szolnoki Újság, 1930. február 9. (Részlet) Közel 60 százalékkal lesz több helyisége a tulajdonképeni vármegyei hivataloknak az átépítés után. A központi fűtés teszi ki az építési összeg 20 százalékát. A f. hó 6-i vármegyei közgyűlés elhatározta a vármegyeháza kibővítését, mivel a jelenlegi helyiségek nemcsak, hogy szűkeknek bizonyultak, de nem is felelnek meg rendeltetésüknek. Az átépítés gondolata nem új és eredetileg egy emelet reáhúzása látszott a legrentábilisabbnak, azonban a jelenlegi épület klasszikus renaissance stílusa szenvedett volna hiányt egy részleges emelet reáhuzás által, míg az egész épületrajz szerinti megemelés óriási költséget okozott volna az elérendő helyiség többlet miatt. így megmarad a közgyűlés által is jóváhagyott megoldás az az 394