Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876–1990 (Szolnok, 2013)

VII. Dokumentumok gyűjteménye

mérlegeltetik a kocsi átjárás létesítésének előnye, a hátrányokkal, melyek a létesítésből folynak kétségtelen, hogy az eredmény annak mellőzését javalja. VII. Méltánylandónak állittatik a Pártos-féle tervnél, hogy az előcsarnokok s főlépcső csak 78 □ ölet foglalnak el, míg a Benkó tervében 118D öl szükséges. S hozzá tehetni ez észrevételhez, hogy a Pártos-féle 78 □ öl csarnok sem használható a légáramlat miatt, a Benkó 118 □ öl előcsarnoka pedig alkalmas összegyülekezési helyül szolgálhat. Mig tehát amott a kisebb terület elfecsételtetik, itt a nagyobb terület értékesítését találjuk. VIII. A Pártos-féle terv előnyére felhozatik, hogy az szorosabban a programúihoz tartva magát 772 □ ölre terjed,- a Benkóé 846 □ ölnyi területet foglal el. Ezen külömbözetnek aztán vannak is oly hátrányos következményei melyek a Pártos-féle tervet halomra döntik. A hivatalos helyiségek legtöbbje, melyeknek teriméje az előszobáéval együtt vétetett a programúiba, az előszoba javára megszükittetett, a levéltári helyiség pedig közgyűlésünk által hozott határozat daczára oly szűknek terveztetett, hogy abban a jelenleg Jászberényben őrzött kitűnő rendezettségü levéltárnak csak egy része volna elhelyezhető. Ezek mellett a Pártos-féle tervben a 722 □ öl beépített terület nagy részén másod világitásu előszobák feküsznek, igy a tulajdonképeni hivatalos helyiségek teriméje tűrhetetlen kevésre olvad. Pártos székház épületünket szárnyvonalában is igen magosra tervezi, tehát pusztán a levegőnek épit, Benkó e helyett alsó területet ád, tehát a levegő s kényelmes szobatért kedvezően egyesíti. Végre. IX. Az egységi árakat □ ölenként 268 írtban felvevén, kiszámítja, hogy a Pártos által tervezett épület 193.496 írtba, a Benkó féle 226.728 írtba kerülne. Ezen számítás nagyméltóságú minister úr, megingatja ezen szakértői véleményhez kötött hitet, mert kétségtelen, hogy a Benkó-féle terv szerinti épület két hosszú szárnya, mely nem terveztetik oly magosnak, mint a Pártos tervében, négyszög ölenként kevesebb köbölet tartalmazván egyenlő egységi árban a Pártoséval fel nem vehető. Állitatott még egy nehézség - habár csak szóval - a Benkó-féle terv ellen; a t. i. hogy ez az adott teleknél mintegy 10 öllel hoszabra nyúlna. E nehézség azonban hiteles mérnöki felvétel után nem bizonyult alaposnak. Egyébb kisebb észrevételeket mellőzve melyek mind a Benkó, mind a Pártos-féle tervre nézve fennforognak, de a melyek az építés közben s könnyen eloszlathatok, híven előadtam azon felfogást, mely bizottsági közgyűlésünket mostani határozatának hozatalára vezette. Ezeknél fogva kérem megyei bizottságunk nevében Nagyméltóságodat, hogy a Benkó-féle terv kiépítését, ha azon feltétel alatt is, hogy netalán teendő észrevételek építés közben figyelembe vétessenek, s az építés azokhoz képest foganatosittassék, s ezen terv ellen szerkezeti nehézség a szakértők által sem 320

Next

/
Thumbnails
Contents