Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876–1990 (Szolnok, 2013)
VII. Dokumentumok gyűjteménye
emeltetett, tekintve hogy az a Nagymélt. közmunka s közlekedési ministerium által már felülvizsgáltatott s a lényeges észrevételek figyelembe vétettek, a hosszadalmas szakértői eljárás mellőzésével - engedélyezni; ha pedig ezen terv azonnali kivitelét elháritlan akadályok gátolnák, s további tárgyalás nélkül az engedély megadható nem volna: a Pártos-féle tervet helybenhagyni kegyeskedjék. Hogy az itt előadottak helyességének érzetében az esetre, ha a Benkó- féle terv azonnali kiépítéséhez, illetőleg azonnali kiépítésének munkálataihoz fensőbb jóváhagyást nem nyerhetnénk, bizottsági közgyűlésünk kész, az igényeinek kevésbé megfelelő Pártos-féle terv kivitelében már most megnyugodni, azon nagyfontosságu czélban találja megfejtését s indokát, hogy a külömböző törvényhatóság részeiből alakult megyénk közönségében az együvé tartozandóság érzete mi előbb mély gyökeret verjen s azon kérdés, mely megyénk némely helyein izgalmakat kelthetne véglegesen befejeztessék, megyei közigazgatásunk pedig székvárosunkban mielőbb megtalálhassa állandó hajlékát. A Benkó-féle tervet részleteivel s költségvetéseivel ide 4/. alatti A Pártos félét 5./ alatti iratjegyzék szerint, vonatkozással külön csomagolva terjesztem fel. Végül a fennebbiek után a Benkó Károly építész által Nagyméltóságodhoz nyújtott folyamodványnak csak némely tételére kell megjegyzést tennem. Az építési vállalat Benkó Károly részére nem biztosíttatott, sőt kilátásba is csak bizonyos eshetőség mellett - minden kötelezettség nélkül - helyeztetett. így netaláni előkészületéért a felelősség csak magát terhelheti. A terem belső elhelyezése utasításul nem adatott; egyesek által csak az mondatott, hogy a bizottság czélszerübbnek tartja továbbra is a belső elhelyezést a mint ezen nyilatkozat a közgyűlés által hozott határozatban is megerősittetett. De a tervezőnek a terem hova helyezésére nézve teljesen szabad elhatározás hagyatott fenn. A felterjesztésben érintett Benkó Károly féle folyamodást illetőleg megkell jegyeznem hogy a nagyméltóságu m. kir. belügyminister úrhoz időközben közvetlenül folyamodást nyújtott be, melyben tervének elfogadását sürgeté, a mely jelentés tétel végett leküldetett. S miután a folyamodásában oly tételek is fordúltak elő melyeket észrevétel nélkül hagyni nem lehetett: terjeszkedett ki a felterjesztés ezen folyamodásra is. Belügyminister ő nagyméltósága ezen felterjesztésre 1877. aug. 30-áról 35934 sz. alatt válaszolt, melyből a következő részt emelem ki. A leirat vonatkozó része ugyanis következőleg szól: 321