Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876–1990 (Szolnok, 2013)

VII. Dokumentumok gyűjteménye

különösen az időközben kijavított s kiegészített tervekre nézve is, ... tisztelettel csatolt 1/7969. k. gy. sz. a hozott határozatban intézkedvén a tervek és részletes költségvetésnek a határozatban érintett indoklás kifejtése melletti haladéktalan felterjesztésére alólirottat utasította. Minthogy pedig Benkó Károly építésznek Nagyméltóságodhoz f. évi 32024. sz. a. benyújtott, ezen szám alatti leirattal megyénk közönségéhez leküldött, 2. sz. alatt eredetiben ide mellékelt folyamodványa bizottsági közgyűlésünk fennebb csatolt határozatában kapcsolatos elintézést nyert tüzetes jelentésemet e folyamodványban foglalt panasz érdemében is egy alkalommal terjesztem fel. Megyénk közönsége a székház építésének elhatározásakor már azon meggyőződésben volt, hogy az 1870: 42. t. ez. 3. §-ában szabályozott fensőbbi jóváhagyás egyátalában nem érintheti a megye közönségének azon jogát, hogy az általa ismert helyi viszonyok s körülmények, - a székház létesítéséhez kötött tekintetek tudatában oly beosztású s kivetelü székház építését határozhatta el, ha ez egyéb iránt szerkezetileg s gazdasági szempontból nem kifogásoltathatik, mely saját támasztott igényeinek leginkább megfelel. - És e meggyőződés ma sem változott, mert bizottsági közgyűlésünk egy átalában nem ismerheti be, hogy különben mélyen tisztelt szakközegek, kiknek véleményén a Nagy méltóságú közmunka s közlekedési minister úrnak f. évi 6461. sz. a. Nagy méltóságodhoz intézett átirata s ezután Nagyméltóságodnak f. é. 21097 sz. a. leirata alapúit, hivatva lennének megyénk igényeinek, szükségletének, ezek szerint az építendő székház beosztása czélszerüségének felül bírálatára. Mig tehát egy részről bizottsági közgyűlésünk egész készséggel hódol a tervezett épületre nézve szerkezeti, épitö-müvészeti s gazdászati szempontból lehető műszaki bírálatnak, más részről fentartani kéri azon jogát, mely a beosztás helyességének, czélszerüségének megítélésére nézve méltán megilleti, valamint azt hogy ha adott helyzetünkben az építkezésnél mind az épitömüvészeti, mint a gazdászati és helyes beosztási tekintetek együtt s egyszerre nem érvényesülhetnek, ezen tekintetek közül az épület czéljára s lényegére vonatkozókat részesíthesse előnyben. A nagyméltóságu közmunka s közlekedési minister urnák Nagy méltóságodhoz intézett, s megyénk közönségével másolatban közölt átiratában székházunk tervezetére tett észrevételek következőkre vezethetők vissza: 1- őr. Hogy a tervezet csak is tervvázlatnak, beosztási alap. eszmének tekinthető, a tervből a kidolgozás részletei hiányoznak, különösen hiányzik még egy olyan metszetrajz is, melyből a nagyterem, a főlépcső és csarnok szerkezete és díszítési módja látható lenne. 2- or. Hogy a teleknek a kívánt czélra czélszerütlen idoma van s legelső rendü-müszaki követelmény lévén, hogy a diszhelyiségek az első rangú épület 315

Next

/
Thumbnails
Contents