Jász-Nagykun-Szolnok megye székházának és közigazgatásának története 1876–1990 (Szolnok, 2013)
VII. Dokumentumok gyűjteménye
részt foglalják el, s az épület homlokzatán megfelelően jellemeztessenek, a tanácskozási nagy teremnek az udvarban való elhelyezése kifogásoltatik. 3- or hogy nem czélszerű egy ily kiterjedésű és magasságú teremnek négyzet alakot adni; 4- er hogy a tervezett terem csupán felső oldali világítással bir; 5- őr hogy a terem alá istállók terveztetnek; 6- or hogy az alispáni lakás alá fél emeleten konyha helyiségek terveztetnek; 7- er hogy az alispáni lakás esetleg más czélra nehezen használható fel; 8- or hogy az épület nem bima középületi jelleggel; Ezen nehézmények után megyénk közönsége következő megjegyzések figyelembe vételére hivatott fel; a. hogy a telek homlokzat vonala szabályoztassék, s igy a két sarok vagy egészen derékszögűvé tétessék, vagy e sarkok ferdesége tetemesen enyhitessék; b. hogy az épület díszhelyiségei mindenesetre a főhomlokzatra helyeztessenek és homlokzaton jellemeztessenek, c. az istállók vagy egész külön épületbe, vagy az alagsorba helyeztessenek el. Miként az itt pontonként felemlített nehézmények és kívánalmakból Nagy méltóságodnak látni méltóztatik, ezek legtöbbje nem vonatkozik a szerkezeti az építő művészeti vagy gazdasági szempontokra; tehát nem olyanok, melyeknek követésére megyénk közönsége magát feltétlenül kötelezve érezné. Különösen a tanácskozási nagy terem hova leendő helyezése képezi az elvi ellentétet, megyénk közönségének határozott nézete és a most érintett fensőbbi nehézségek és kívánalmak között, mert mig megyénk a tanácskozási nagyterem rendeltetését, használhatóságát tartva szem előtt, egyáltalában nem akar meg válni azon gondolattól, hogy mig a telek nagyobb kiterjedése mellett is az épület legcsendesebb helyén, vagyis az udvar közepén volna elhelyezendő, addig a nagy ml. közm. és közi. minister ur ezen tanácskozási termet pusztán diszhelyiségnek tekintvén, a homlokzat vonalra kívánja tétetni. Minthogy pedig ezen épület évtizedek hosszú során lesz hivatva megyénk tanácskozási és igazgatási helyiségéül szolgálni, igy az építés közben szerzett előnyök vagy elkövetett hibák hatásukat nemzedékeken keresztül éreztetik; engedje meg Nagyméltóságod, hogy megyénk közönsége nézetének meggyőző indokait most midőn még nem késő, a terem hova helyezésére nézve felsorolhassam. Megyénk közönsége a nagy termet kizárólag diszhelyiségül nem tekintheti, sőt igenis oly helyiségnek, melyben a komoly tanácskozások 316