Adatok Szolnok megye történetéből II. (Szolnok, 1989)
68 NAGYRÉV malmuk. Kevés földjüket 1770 körül 2-3 nagyobb darabban használták. 113 Az állattartás, a vízjárta területek jó hasznosítása fontosabbnak mutatkozott, mint a szántóföldi művelés, hiszen még 1824-ben is a község 6796 magyar holdas határának 41,96%-át víz borította. 114 Ugyanakkor a jó földű területek, amelyeket visszanyertek a víztől, a földesúri majorsági szántókat gyarapították. Az 1771. évi úrbérrendezés után nagyjából azonos nagyságú földparcellákat mértek ki a gazdák számára, véglegesnek mondva azokat. 1828-ban azonban Mayerfi Károly földesúr határregulációt hajtott végre, s a „kisebb harmadrészes birtokosokkal szemben" úgy járt el, hogy a „nekik kimért rétföldjeiknek épen végébe eső füzes erdőt nagyobbrészt magának foglalá el..." De kiszorította az azelőtt közlegelőnek használt területről is a lakosságot, még a kisebb nemeseket is. 1829-ben pedig a „volt jobbágyi szántóföldeket" mozdította el régi helyéből és azokat kisebb és rosszabb helyen mérte ki. Ebben az időben a jobbágytelek négy járásra volt osztva: „a melyből egy tábla mind és mindenkié őszi, a másik meg egy csoportban mind tavaszi, a harmadik mind fekete ugar, a melyet később kapa alá való veteménnyel, leginkább kukoriczával (tengeri) használtak, a negyedik pedig szénakaszálóul volt birtokolandó, a melyért hosszú fuvarozást kellett teljesíteni a volt földesuraság részére, ebből dézsmát nem adtak". Ezenkívül volt még kenderföld, amelyet egy darabban adtak ki, egy helyen. Szőlejük kevés volt, s ezért a bőgi oldalon 1780-tól az abonyi uradalommal kötött kontraktus szerint a lakosok szőlőt telepítettek, s ezt a szerződést 1805-ben ismét megújították. A szőlő beültetésére öt évet adott az uradalom mint adómentes időszakot. Ezután dézsmálták a szőlőt. 115 Az állattartás végig megőrizte fontos szerepét. Maga a földesúri majorgazdaság is a XVIII. század elején még állattartó jellegű volt, s csak a század közepétől kezdődött meg a jelentősebb szemtermelő üzem kiépítése. Amikor Nagyrév egyik földesura, Harangi János 1779ben végrendelkezett, végrendeletében megállapította, hogy „a lábon álló marhát leginkább pásztorságommal szereztem". 116 A parasztság állatállománya így alakult 17871845 között: 117 1787 1845 (db) (db) Saját igásökör 50 Kölcsönvett ökör 6 Fejőstehén 73 14 Meddő tehén 17 25 Tinó, borjú 74 46 Hámos ló 134 140 Csikó 17 18 Sertés 25 72 Juh 30 289 Legelőre járó marha 377 243 Legelőre járó kisebb marha 55 361 A folyószabályozáskor, a cibakházi-nagyrévi nagy kanyarulat levágása után a gazdaságok szerkezete, a legeltetés módja és szerepe megváltozott. Megnövekedett a szántó területe, másképpen hasznosították a rétet, legelőt, mint korábban, de Nagyrév mindig megmaradt vízparti településnek, s a belvízrendezések további földnyerése ellenére a kaszálók, legelők, az ugar legeltetése megőrizte súlyát a paraszti gazdálkodásban. 118 1864-ben hajtották végre a tagosítást. A faluhatár kiterjedése 1866-ban 5097 kh, ebből 1919 kh a szántó, 601 kh a rét, 1354 kh a legelő, 31 kh az erdő, 37 kh a szőlő, 64 kh a nádas, a többi hasznavehetetlen terület. Ez tehát a tagosítás pillanata. 119 1852től így alakult a művelési ágak megoszlása: 120
