Adatok Szolnok megye történetéből II. (Szolnok, 1989)
TISZAINOKA 461 vakkal örökítette meg: 108 „Az Inokaiaknak már a Török Világban is volt Fa Sövényből épült templomuk, mellynek maradványai a Kurutz Világ után lett újbóli Meg Szállásukkor is még látszottak. A'mint hogy ugyanazon hellyre építettek osztán a Futásból való vissza jövetelkor Nádból ... egy templomot." 1717-ben ugyanis a visszaköltözők nem vállalkozhattak többre, mint sárból-nádból emelt, „istálló formán" épült templom állítására, de a kortárs bejegyzések úgy tudják, hogy már ehhez a szegényes épülethez társítottak egy fából ácsolt haranglábat. 109 A ma is álló kőtemplomot a negyedik inokai templomnak tartják a kutatók. Szokody Gyula, a templom építéstörténetének avatott krónikása erről a következőket írja: „A Templom Kőből építtetett az 1787-ik esztendőben, a Szent Ekklésiának tulajdon költségén, hozzáadván azt, hogy néhai jóA tiszainokai református templom