Adatok Szolnok megye történetéből II. (Szolnok, 1989)

TISZAINOKA 459 Az állatállomány összetételét tekintve így alakult 1852-1962 között:

94 Év 1852 1895 1911 1935 1942 1952 1957 1962 db db db db db db db db Szarvasmarha 144 249 340 249 269 324 289 360 Ló 252 191 195 191 213 126 116 60 Juh 1428 1572 1163 1572 599 444 641 1186 Sertés 742 512 742 912 767 1165 1547 A szarvasmarha tartása jelentéktelen, inkább a juhászat látszik vezető ágazatnak, s ez a sertésszám ellenére is megőrizte jelentőségét 1942-ig. A termelőszövetkezet megalakulása után a sertéstenyésztés, de utóbb a juhászat is fellendült. Az istállózó szarvasmarhatartás számszerűen meghaladta a korábbi eredményeket. Az 1897. évi Gazdacímtár alapján jellemezzük a Vay Béláné bárónő által birtokolt, s Haraszti Tivadarnak bérbeadott 3029 kh-as birtok gazdálkodását. 48 cselédet tartott a bérlő, s nyilván az olcsó munkaerővel magyarázható, hogy a géppark nem volt jelentős. 148 szarvasmarha, 39 ló, 366 sertés, és 1535 juh volt a gazdaságban. Ez egyben azt is jelenti, hogy ekkor a község szinte teljes juhállománya Vay bárónő tulajdona volt. Jelentősnek mondható a sertésüzeme, volt tehenészete is, bár a 3000 holdat meghaladó birtokon inkább munkaállat lehetett a szarvasmarha. (Ebben az időben az egész községben 207 lovat, 72 lófogatot és 10 ökrös szekeret tartottak nyilván.)

95 A földterület így oszlott meg művelési ágak szerint: 2452 kh szántó, 10 kh kert, 111 kh rét, 4 kh szőlő, 343 kh legelő, 27 kh erdő, 67 kh nádas, 15 kh terméketlen terület. A szántóföldi növények voltak túlsúlyban, közülük is a hagyományosan és régóta termelt búza.

96 Láttuk a közölt statisztikai adatokból, hogy a termelőszövetkezetben meglehetős fejlődésnek indult az állattartás, ami a terület és a termények gazdaságosabb hasznosításával függ össze. Ebben az irányban hatott a háztáji gazdaságok erősödése is. 8. A község ipara jelentéktelennek mondható. 1751-ben a jobbágyok szerződésben vállalták a földesúri malom körüli teendőket. Ugyanebben az időben a község árendálta a mészárszéket, a kocsmát és a kereskedelmet jelentő révet. Ez az állapot az urbárium kiadásával megszűnt.

97 A későbbi összeírások sem említenek iparosokat, de az uradalom úgynevezett uradalmi iparosokat minden bizonnyal alkalmazott (bognár, kovács, szíjgyártó). 1751-től 1792-ig ismerjük a Tiszainokán működött földesúri szolgálatban álló molnárok neveit is.

98 Más iparosokról nincsenek adataink. Inoka lakóinak 1772-ben Heves megyéhez írt panaszlevele kapcsán azonban cigánykovácsokról értesülhetünk: „...földjeiket a nagy szárazság miatt csak úgy tudják megszántani, ha az ekevasat cigánykovácsaik sűrűn élesítik. Szükség volna tehát azon kovácsszerszámokra, amelyeket a cigányoktól nemrég elszedtek. Kérik, hogv a cigányok részére továbbra is engedélyezzék a kovácsmesterség gyakorlását, mivel arra nekik okvetlenül szükségük van." Tudjuk, hogy a vármegye éppen ebben az évben tiltja el a cigányokat a kovácskodástól, a lótartástól, kényszeríteni akarván őket, hogy jobbágytelekre üljenek. Csak akkor kaphatnak engedélyt a kovácsmesterség gyakorlására, ha házat és műhelyt építenek maguknak. Jelenlétükre vonatkozó további adat nem került elő. Jelentős lehetett a községben - napjaink néprajzi gyűjtései is ezt igazolják - a háziipar, s a gyékény, sás, fűzvessző említése szakíróink részéről sem lehet véletlen. Az iparosok számáról 1852-ben nem történik említés. 1879-től az alábbi iparokat tartották számon a községben:

99