Adatok Szolnok megye történetéből II. (Szolnok, 1989)

TISZAFÜRED 393 vette át a hatalmat. A hír november l-jén jutott el Tiszafüredre, ahol a nagyközség képviselőtestülete rendkívüli ülésén megállapította, hogy „hazánk alkotmányának vál­tozása küszöbén" a helyzet bizonytalanságára tekintettel Tiszafüred nagyközség képvi­selőtestülete a község belső békéjének, a közcsendnek, a polgárai élet- és vagyonbiz­tonságának feltétlen megóvására és a közellátás zavartalan biztosítása végett Kor­mányzóbizottságot alakít. 89 Dr. Gelei Károly ügyvéd, Roffa Lajos cipészmester és Szokolai Mihály földműves újjászervezték az I. világháború idején meggyengült szoci­áldemokrata pártot, melynek a megyei pártértekezlet idején, 1919. január 12-én már 260 tagja volt. 1918 decemberében Tiszafüreden dolgozták ki az első Heves megyei mezőgazdasági szövetkezet tervét, a remélt földreform megvalósulását követő időkre. A „Tiszafüredi Mezőgazdasági Termelő, Feldolgozó és Értékesítő Szövetkezet" bizo­nyos fokig őse lett volna a termelőszövetkezeteknek. Mintagazdasággal felszerelt ál­lami földművesiskola felállítását is tervbe vették, továbbá sertéshizlaldát és tejszövet­kezetet kívántak létrehozni. 90 A proletárforradalom győzelmét 1919. március 22-én délután, a Bika Szálloda előtti téren tartott népgyűlésen jelentette be Roffa Lajos, majd a gyűlés után nyomban a munkáskörbe vonultak, ahol megalakították a 40 tagú munkástanácsot. Megszervez­ték a Vörös Őrséget. 91 Április közepén a már legyőzöttnek hitt osztályellenség is akti­vizálódni kezdett Tiszafüreden. A vörösőrök több titkos szervezkedést lepleztek le. 92 Április végétől Tiszafüred, a támadó román intervenciós seregek elleni védekezés egyik központja, a Sárói-Szabó csoport székhelye lett. 93 Május l-jén Tiszafüredet megszállta a román királyi hadsereg. 94 Május 11-én Teutu román tábornok elrendelte az 1918. október 31-i állapotok visszaállítását. 95 A működését megkezdő képviselőtes­tület május 31-én tartott ülésén már arról határoz, hogy a „kommün éra pusztítása kö­vetkeztében" bekövetkezett változásokat minél hamarabb megszüntetve, a régi mó­don történő ügyintézést, a községi irányítást megvalósítsa. 96 A Vörös Hadsereg és a munkástanács Poroszlóra történő átvonulása után Tiszafüred térségében július 20-ig változatlan volt a front. A románok megszállták a Tisza bal partján fekvő községeket, a másik parton viszont élt még a Tanácsköztársaság. 97 Július közepétől, a felvidéki visszavonulást követő tiszai ellentámadás megindításától újra harcok kezdődtek az át­kelőhelyért. Tiszafüreddel szemben július közepétől a felvidéki harcokban sok dicső­séget szerzett 80. nemzetközi dandár állomásozott, mely a haditerv első variációja sze­rint csak támadást színlelő feladatot kapott. Később azonban a hadseregparancsnok­ság azt az erőviszonyokat figyelembe nem vevő parancsot adta, hogy a dandár egy nap­pal az I. és III. hadtest támadása után Tiszafürednél keljen át a folyón és nyomuljon előre Debrecen irányába. A hiányos felszerelés miatt az átkelés a tiszai támadás máso­dik napján, július 21-én csak nagy nehézségek árán, lassan indult meg. 21-én estig csak kisebb különítmények tudták megvetni lábukat a folyó bal partján, s az első zászlóalj július 22-én hajnalban, több órás harc után tudott átkelni Tiszafüred és Poroszló kö­zött. A Tiszafürednél átkelt két zászlóalj nehéz harcokban szorította a település felé a makacsul védekező, gépfegyverekkel jól felfegyverzett ellenséget. 23-án reggel a dan­dár két zászlóalja elérte Tiszafüred keleti szegélyét és megkezdte a felkészülést a to­vábbi előnyomulásra. Július 24-én déli 12 és 1 óra között azonban kibontakozott a ro­mán ellentámadás. Az átkelést megsínylett 4 nemzetközi zászlóaljat déli irányból 4, keleti-északkeleti irányból pedig 6 román zászlóalj támadta meg. Á túlerejű támadás a Tisza felé szorította a nemzetközieket. A harc közben kapott lőszerutánpótlás vak­töltényekből, gyakorlólövedékekből állt. A lőszer nélküli katonák átkelőeszköz hiá­nyában úszva próbáltak átjutni a még mindig áradó folyón, de vagy vízbe fulladtak, vagy a folyó minden négyzetméterére beállított pergőtűz áldozatául estek. Augusztus l-jén a románok Tiszafürednél is átkeltek a Tiszán. 98

Next

/
Thumbnails
Contents