Adatok Szolnok megye történetéből II. (Szolnok, 1989)

TISZADERZS 345 15 halászt tüntettek fel, akik valóban ott is laktak, s a táj adottságainak megfelelő fog­lalkozást űztek. 1711-12-ben a lakosok továbbra is halászatból, rétgazdálkodásból él­tek. A nélkülözhetetlen kenyérgabonát földesuruknak, a Borbély családnak más fal­vakban fekvő majorsági szántóföldjein termesztették, onnan szállították haza, még később is. 1770-ben az úrbéri kérdőpontokra adott válaszokból ez pontosan kitűnik: 94 „Nékünk ezen határban egy hold földünk sincsen. Határunknak szűk és alkalmatlan volta miatt még eddig csak két posonyi mérő búzát vagy árpát el nem vethettünk, ha­nem harmadik, negyedik és ötödik határban is földesuraink engedelmébül mind őszi, mind tavaszi vetéseinket tettük és olykor szalmástul ott termett életünket haza hordot­tuk, olykor pedig ott elnyomtatván, szalmájának semmi hasznát nem vehettük. Szénát is gyakran urainknak engedelmébül az szerint kaszálgattuk." Az 1771-ben megkötött urbárium szerint a jobbágyok 5 Vi embervágó kaszálót kaptak szántó helyett, s a job­bágytelek csak eszmei hányad. Erdőrészt nem kapnak a jobbágyok, helyette „az Urbá­riális öli fának helyében, minden egy ház helyen jobbágy negyven kéve nádat..." kap. 95 1788-ban Borbély Anna és Borbély Dániel 15, illetve 16 kataszteri hold major­sági szántőt, a jobbágyság összesen 17 úrbéri szántót tart művelés alatt. Ekkor (1789) a község határának művelési ágak szerinti megoszlása a következő: szántó 63 kh, rét 717 kh, kert 9 kh, legelő 778 kh és szőlő 38 kh. 96 1799-ben Vályi András így jellemzi a falut: „... szőleje termékeny, fája tűzre, és épületre, nádassá, 's réttye szükségére elegendő; fogyatkozásai, hogy szántó földgye, saját határában nintsen, 's más határok­ban szoktak szántani, a' Tisza vize is sokszor elszokta önteni, melly okok miatt, har­madik osztálybéli." Egy 1824-es adat szerint ez olyan mértékű, hogy a község 7450 kis­hold határából 4560 kisholdat, vagyis a terület 61,21%-át rendszeresen víz borítja. 1824-ben a vízjárta részek művelési megoszlása a következő volt, 1598,9 kishold szán­tó, 507 kishold legelő, Cserőközben 268,7 kishold erdő. Az adat jelzi, hogy a szántó­földi növénytermesztés már a XIX. század első harmadában sem kizárólag az árvíz­mentes magaslatokon folyt. 97 Az uradalom azonban a kevés, de kitűnő minőségű szá­razulatokon - amelyeket 1790 táján a derzsi Nagyfok elzárásával a lakosok kárára részben ármentesített is - a XVIII. század végén dohányt kezd termeszteni. Vályi András erről még nem emlékezik meg, Fényes Elek azonban 1837-ben kiemeli a do­hány és a sáfrány termesztését, 1851-ben pedig azt írja: „Szántófölde kevés, de ezen híres, nagylevelű, mázsás, színes, jóízű és szivarra használható dohányt termeszte­nek." Ugyanitt kiemeli a falu életében a halászat még mindig jelentős súlyát: „A Tiszá­ból a halászat is szép jövedelmet ad a lakosoknak, ezenkívül tavak a következők: Mo­rotva, Vakvár, Kengyel, Tököstó." 98 A lakosság maga is kezd dohánytermesztéssel foglalkozni, s az 1864-től, a cserőközi holtág kialakítása következtében szárazabbá váló határ paraszti szántóin jelentős jövedelmi forrássá is válik. A faluban paraszti portákon megmaradt nagyméretű dohánypajták napjainkban is jelzik szerepét. A cse­rőközi Tisza-kanyarulat levágásakor 9417 m hosszú gátat létesítettek, s vele nemcsak 11164 m hosszú folyószakaszt iktattak ki, de ármentesítették a területet is. Ezzel Derzs „szigef'-jellege megszűnt, s hatalmas területek szabadultak fel a szántóföldi mű­velés számára, kitűnő, bár mégis a földesurak kezén lévő földekkel. Különösen érté­kessé vált Cserőköz egész területe. 99 A változásokat a művelési ágakon mérhetjük le leginkább: 100

Next

/
Thumbnails
Contents