Adatok Szolnok megye történetéből I. (Szolnok, 1980)

SZOLNOK MEGYE 53 lyek ezeket a polgárosult igényeket elégítették ki (órás, aranyműves, cukrász, borbély, mechanikus stb.). Ezek száma a XIX. században egyben a községek polgárosultsági fokát is jelzik. A XX. században megszűntek a specializált, egy-egy településen számukban különösen felfutott iparágak, s bár az iparosok összlétszáma nem változott, sokkal több ágazat között oszlott meg. A XIX. század végétől ugyancsak a polgári igényekkel összefüggésben alakultak sorra a téglagyárak. Közöttük olyan jelentős üzemeket tarthatunk számon, mint a kunszentmártoni, tiszaföldvári, szolnoki. A malmok mellett ezek jelentették nagyobb, gyárszerű ipari üzemet az első világháborúig. Az első világháború előtt megindulóban volt egy jelentősebb, gyáripart kifejlesztő tendencia. A tőkeerős vállalkozók kisebb üzemeket, a részvénytársaságok pedig gyárakat alapítottak. Legjelentősebbek közülük az 1912-ben alapított Szolnoki Cukorgyár Rt, az 1896-ban létesült szolnoki Scheftsik-féle villanytelep, az eddig kifejlődő törökszentmiklósi Lábassy Gépgyár, illetve a hasonlóan megerősödő, manufaktúrává fejlődő Gubicz-féle jászjákóhalmi, valamint a jászalsószentgyörgyi ekegyár. Az első világháború megakasztotta az ipari üzemek további fejlődését, több település villamosításának tervét, s lényegében csak az 1930-as évek közepétől tapasztalható újabb, a második világháború kitöréséig tartó fellendülés. Ennek a korszaknak legfőbb eredménye, hogy megyénk egész területén - a Tiszazugot és Szolnok környékét kivéve - kiépült a korszerű, távvezetékes villamosenergia-szolgáltatás a Salgótarjáni Kőszénbánya RT és a Hungária Villamosítási RT vállalkozásában.

129 Közvetlenül a második világháború előtt létesült megyénk ma már egyik legjelentősebb ipari üzeme, a cseh Bata cég által létesített Cikta Cipőgyár Martfűn.

130 Megyénk 1945 utáni ipari fejlődését két tényező határozta meg. Egyik a megyeszerte 1949-ben végrehajtott államosítás, amely a későbbi állami ipartelepítésekkel együtt (Szolnok, Jászberény, Törökszentmiklós, Kunszentmárton, Mezőtúr) létrehozta megyénk iparában az állami szektort. A másik intézkedés a KTSZ-ek megalapítását szorgalmazó 1950. évi tanácsi intézkedések sorozata. Ekkor alakultak ki a szocialista ipar második bázisát jelentő szövetkezetek, amelyekből több helyen jelentős, exportra is termelő ipari üzemek fejlődtek ki. (Jászárokszállás, Mezőtúr, Karcag, Jászkisér, Szolnok, Kunszentmárton, Tiszafüred.) Lényegében a szövetkezeti szektorhoz tartoztak az ekkor megalapított háziipari szövetkezetek is. A lakosság mindennapi igényeit a KTSZ-ek mellett a magán kisiparosok elégítették ki. Ipari struktúránk harmadik szektorát a magán kisipar alkotja. Legnagyobb ipari üzemeink (Szolnoki Bútorgyár, Tiszamenti Vegyiművek, Szolnoki Papírgyár, Cukorgyár, Szolnoki MÁV Járműjavító, Jászberényi Aprítógépgyár, Hűtőgépgyár, Törökszentmiklósi Mezőgazdasági Gépgyár, Martfűi Tisza Cipőgyár, Kunszentmártoni és Tiszaföldvári Téglagyár, a Karcag-Berekfürdői Üveggyár), nemcsak a város közvetlen lakosságát foglalkoztatják, hanem a távolabbi környék lakosságát is.

131 A kereskedelemre vonatkozóan első adataink az Árpád-korból vannak, az abádi révről, és a Tiszafüreddel átellenes oldalon fekvő poroszlói révről. Szolnok révhely jellegéről konkréten nincsen tudomásunk, a XIII. században a várkonyi révet tartották számpn még megyénk tiszai szakaszán.

132 Az 1550-es török defterben több Kalmár nevű személyt írtak össze, főként Jászberényben. I33 Ez élénk kereskedelmi tevékenységre utal. Valójában Szolnok sószállítási és -elosztási központtá tétele a XII. századtól megyénk mai központjának kereskedelmi központtá válását jelentette. Egész országrészekkel tartott fenn kapcsolatot a város a só és faúsztatás, illetve a tengelyen való tovább szállítás miatt. Úgynevezett sóutak vezettek Szolnoktól a keleti országrészekbe. A város ilyen jelentősége egészen az első világháborúig megmaradt.

134 Jelentős kereskedelmi központ volt a török időkben Mezőtúr és Jászberény. Mind az itt élő iparosok, mind a kiterjedt állattenyésztés igen nagyarányú kereskedelmi ügyletek lebonyolítását tette szükségessé. A XVIII. századba ezek a városok már vásártartási joggal léptek át. Lényegében megyénk területének kereskedelmét a XVIII. és XIX. század folyamán a vásárok jelentették, s minden település