Adatok Szolnok megye történetéből I. (Szolnok, 1980)

52 SZOLNOK MEGYE hettek mesterséget űzők a megye területén, mert igen gyakori a mesterség névből képzett vezetéknév (Kovács, Tűs, Molnár, Szabó, Csapó, Vágó, Szűcs, Kádár, Ács, Varga, Takács, Szitás, Sörös).

124 Legkorábbi adataink azonban a malmokról vannak. A Zagyván lévő malmokat, illetve a Szolnok alatti falvak vízimalmait a török főemberek is meghagyták, s szedték azok jövedelmét. (Jászberény, Szolnok, Besenyszög.) A legépebben megmaradt területen, a Jászságban a XVIII. század elején jelentősebb számú vízi malomról, száraz malomról, mészárszékről és serfőző házról emlékeznek meg Összeírásaink. Községi kezelésben lévén ezek száma a XVIII. század folyamán tovább szaporodott. Erről a folyamatról adatszerűen tájékoztatnak az egyes községek „Ipar, kereskedelem" címszó alá foglalt adatai. Amit meg kívánunk jegyezni, az annyi, hogy a Jászság és Szolnok, ahol a török uralom alatt is folyamatosan laktak, sőt ez utóbbi helyen török iparosok is megtelepedtek (papucsos, fazekas, rézműves), a XVIII-XIX. században is megőrizte ipari vezető szerepét. A Nagykunság és Külső-Szolnok megye Mezőtúrt és Tiszafüredet leszámítva sohasem érte el ezek iparosodási szintjét. A Nagykunságban az élő víz hiánya is gátolta a malomipar nagyobb arányú kifejlődését, később is csak szélmalmokkal tudták szükségleteiket pótolni. A Nagykunság déli részére kitelepedő Kunszentmártont alapító jászapátiak érték csak el a XIX. században a jászsági települések iparosodottsági fokát. A jobbágyi lakosságú Tisza menti községekben a háziipar látta el a legutóbbi időkig a lakosság közvetlen szükségletét. A Nagykunság népe pedig inkább a környező települések vásározó iparát használta (Mezőtúr, Debrecen, Tiszafüred, hajdú-városok, Püspökladány).

125 A XVII. századvégén már jászsági és mezőtúri céhekről tudunk. A céhes ipar azonban csak a XVIII. század folyamán erősödött meg ezeken a településeken, s az 1760-as évektől egymás után alakultak meg előbb a vegyes (több mesterséget összefogó), majd az iparosok számának növekedésével az önálló csak egy mesterségre kiterjedő céhek. I. Ferenc politikája révén a XIX. század második évtizedében sorra jöttek létre a mezővárosi jellegű településeken a vegyes- és egy iparágat összefogó céhek, s kiépült iparunk rendszere.

126 Nagyobb ipari üzem csupán Szolnokon jöhetett létre. A kamarai város a faúsztatás és sószállítás egyik igen jelentős központja volt. A leúsztatott fát ácsszerkezetek készítésére, a fahulladékot téglaégetésre használták fel.

127 A város ipara egyre erősödött, annak ellenére, hogy nem polgárai, hanem a kamara fölözte le hasznát. A XIX. század második felében az iparban is érződött a kapitalizálódási folyamat hatása. Megmutatkozott ez a malmok technikai fejlődésében (motoros és műmalmok létesítése), illetve a céhszervezet megszüntetésében, s az egyre nagyobb ipari üzemek alapításában. A malmok a korszerűsítéssel nagy teljesítményű, kevesebb munkást foglalkoztató jövedelmező vállalkozássá váltak, s függetlenül az addig víz- és széljárás szempontjaihoz igazodó ipartelepítéstől, a közlekedési utak mentén, kedvező helyen telepedhettek (vasútállomás, hajóállomás közelében). Megyénkben a malomiparé volt a vezető szerep még a XIX. század végén is. Egyedül Szolnokon volt csak meg a nagy múltú faipar, illetve az 1856-ban létesített MÁV-műhely, mint a mezőgazdaságtól független iparág. A XIX. század második felében még a kisipar fejlődésének korát éltük megyénkben, s a malmokon kívül ennek a strukturális változásán mérhető le a kapitalizmus korának hatása. Központi intézkedés, az 1872. évi VIII. te. törte szét a kisipar régi kereteit, a céheket, s az új kereteket az 1884. évi XVII. te. biztosította, amikor ennek értelmében egymás után jöttek létre az iparágakat összefogó ipartestületek.

128 Az új kereteken belül is megőrizte vezető szerepét több hagyományos, a mezőgazdaság termékeit hasznosító kisipari ágazat. így a bőrt feldolgozó csizmadia, szűcs, cipész, a gyapjút hasznosító szűrszabó, a kendert feldolgozó takács ipar. A Jászságban ezen kívül jelentős kisipari szintű építő iparral (kőműves, ács), asztalossággal, Mezőtúron, Tiszafüreden, Tószegen kiemelkedő szintű fazekassággal, s a szőlő vidékeken jelentékeny számú kádárral találkozhatunk. A mesterek nagy része maga kereskedett áruival, s vásározó életmódot folytatott. Ezeknek az iparágaknak a hanyatlása csak az első világháború után következett be, amikor a polgárosult igények már a kisebb falvakban is megváltoztatták a hagyományos életmódot. Már a XIX. század utolsó harmadában megjelentek azok az új iparágak, ame-