Adatok Szolnok megye történetéből I. (Szolnok, 1980)

46 SZOLNOK MEGYE Kenderesen ebben az időben a budai pálos rend kapott birtokot, s egészítette ki az egyházi birtokok már korábban kialakult rendszerét új színfolttal. Az ország három részre szakadása után a birtokadományozásoknak újabb korszaka kezdődött. A töröktől elfoglalt területeket, valamint az ellenpárt biitokolta részeket I. Ferdinánd és János király egyaránt szabadon adományozta. Jelentős birtokokra tettek szert ekkor hadi érdemeik révén végvári vitézik is, de birtokaikat tartósan nem őrizhették meg. E korszak új birtokosai sokszor csak névlegesek, illetve néhány évig élvezhették csupán az adományok hasznát. A Tassi, Rákóczi, Széky, Földváry és Recsky családok léptek át a török hódoltság utáni korba XVI-XVII. századi szerzeményeikkel. A Bolyki, Zay, Móré, Pöstyéni, Bertóti, Verbőczi, Gercse, Török, Ungnád, Bebek családok csak ideig-óráig élvezhették szerzeményeiket. A XVII. század végén a török kiűzése után a Neoaquistica Comissio felülvizsgálta a birtokjogokat, az újonnan visszafoglalt területekre a „ius armorum" alapján a kincstár tartott igényt és az egyes birtokosokkal kifizettette a „ius armorum" összegét. Valójában a Jászkunság elzálogosítása is a „ius armorummal" függött össze, s az elzálogosítás időszaka lényegében haladék volt a lakosok számára a váltságdíj összegyűjtéséhez. Sajnos, eddigi irodalmunk egészen más szempontból, jogi sérelmet látva benne, ítélte meg az elzálogosítás tényét. Ugyanekkor több birtokosnak sikerül korábbi birtokjogát megerősítenie, így a jelentősebbek közül az egri érsek, a Rákóczi, a Széky, a Földváry és a Tassy család. Hadi érdemeik, vagy a kincstárnak folyósított kölcsön törlesztéseként szereznek többen birtokot, vagy fizették ki mások helyett a ius armorum után megállapított összeget [Pankotay, Stöessel, Mihályi-Deák, Nagy (Tószegi), Orczy, Almásy, Schlick], ugyanekkor több birtok maradt a kincstár kezén is. Szolnok városa ezek közül a legjelentősebb. A Rákóczi-szabadságharc időszakában jelentősebb és tartós birtokadományozások nem voltak megyénkben. A szabadságharc után azonban több új birtokos család tűnt fel, s egészítette ki a Rákóczi-szabadságharc előtti, újonnan birtokot szerzett családok névsorát. Nagyobb birtoktestet alakítottak ki közülük a Roffi Borbély, Károlyi, Podmaniczky, Haller, Hodosy családok. A következő időszakban (a XVIII. század második fele, XIX. század első fele) a nagyobb múltú birtokosok és kisnemesi családok, valamint az új birtokosok összeházasodásának, keveredésének lehetünk tanúi. Másfelől leány ágon új birtokosok nevei kerültek be a névsorba. Ez a korszak stabilizálta a Luby, Elek, Magyari-Kossa, Szapáry, Horthy, Bolza, Borbély, Orczy, Almásy, Stöessel, Podmaniczky családok birtokait, és házasodása révén való nagymértékű összefonódásukat. A XIX. század második felében új nevek tűntek fel, s maradtak meg a régiekkel együtt 1945-ig. Ilyenek a Kövér, Swáb, Basch, Kohner, Schweiger, Lippich, Bagi, Jurenák, Wodianer, Waldeck, Harkányi családok.

102 A redempció 1745 után a Jászkunságban új, sajátos társadalmi viszonyokat hozott létre, amelynek lényege az volt, hogy a redempcióban részt vett, megváltási összeget befizetett családok belső telket és a szántóföldből un. tőkeföldet kaptak a befizetett pénz arányában. A szántóföldön kívüli egyéb tartozék földek hasznából pedig szintén ennek arányában részesültek. A Jászkun öröklési jog szerint, amelyeket a XVIII. század végén a jászkun statútumok szentesítettek, a tőkeföldet fi-ágon örökítették tovább, hogy megakadályozzák a birtokaprózódást. A redempcióban részt vett gazdákat redemptusoknak nevezték. Tőlük elkülönültek azok az irredemptusoknak nevezett lakosok, akik a redempció idején már a településen éltek, de a megváltási összeghez nem, vagy csak igen csekély mértékben járultak hozzá. Nem voltak teljesen vagyontalanok, házuk, lakó telkük volt, jószággal, s némi földdel is rendelkeztek, de jelentősebb menynyiségű földre nem tehettek szert, s csak az évenként felosztott -járulék földekből részesültek. Mind a két réteg kifelé, azaz a magyar társadalom egészében szabad állapotúnak (nem jobbágy) minősült, s egyaránt vonatkoztak rá a jászkunok által élvezett előjogok (pl. vámkedvezmény). A két réteg ennek ellenére már a XVIII. század végén élesebb ellentétbe került egymással, s pontosan ezek az ellentétek vezettek a kunok és jászkisériek 1786-os bácskai kitelepüléséhez.

103 A Jászkunságban volt még egy olyan szolga réteg, amelyik a redempció után telepedett be jász-