Adatok Szolnok megye történetéből I. (Szolnok, 1980)

SZOLNOK MEGYE 45 rei rendé lesz. Lényegében nagyobb birtoktestet ezek közül csak a garamszentbenedeki apátság és az egri püspökség bírt. Tartósan azonban ezek közül is csak az egri érsek maradt birtokban. Szilárdnak bizonyult még a premontreiek Jánoshida központú birtoka is. A kora Árpád-kori nagyobb nemzetségek (Tomaj, Aba, Ohat, Vezseny, Rátót, Kalán, Őrs, Bő, Szalók) a továbbiakban kisebb vagyonú családokra hulltak szét, s a Tisza mentén több települést is mint kisnemesek lakóhelyét tartanak számon a XII-XIII. században. (Nagyiván, Bő, Abád). Minden bizonnyal királyi jobbágyok lehettek azok a falvak, ahol szolgáló népek éltek, s mint ilyenek a világi és egyházi birtokok jobbágyainál kedvezőbb helyzetben voltak. (Szolnok, Kovácsi, Fegyvernek, Örményes, Ácsi). Úgy tűnik, hogy az Aba nemből való Kompolthiak, akiknek birtoka Abádszalóktól délre és északra, a Tisza két partján feküdt, tudtak csak eredményesen küzdeni a birtokaprózódással, s ez a család jelentős vagyonnal léphetett át a XVI. századba. A kihaló család örökösödési szerződéssel tovább tudta örökíteni birtokát a Guthi Országhokra, majd ezek tovább a Nyáryakra, azok az Orczyakra, s végül leányágon az Orczyak a Szapáryakra. A genealógiák, s általában a történeti irodalom elsősorban a nevet továbbörökítő férfiágat figyelte eddig, s így egyes családok folytonossága az eddigi irodalom alapján nehezen mutatható ki. A kialakuló egyházi és világi birtokrendszert a tatárjárás és az ezt követő jász és kun betelepítés változtatta meg. Az 1279. évi kun, az 1323. évi jász privilégiumok körvonalazták a két nemzet jogait a magyar társadalmon belül. Tudjuk azonban, hogy a kunok és jászok társadalma nem volt tagolatlan, az egyes nemzetségek között is nagy vagyoni különbségek voltak, s jelentős számú szolganép, hadjárataik során foglyul ejtett rabszolgák is szolgálták őket. Egyetemesen azonban komoly kiváltságokat kaptak Magyarországon. Már a XIV. században igen erősen megindult feudalizálódási folyamatuk, földesúri magánbirtokok is alakultak ki (Madaras, Mantula családok). A jászok Berényszékbe, az Olás nemzetség leszármazottai, a nagykunok pedig Kolbász-székbe tömörültek, s ez maradt közigazgatási egységük a XVI. század végéig. Mind a kunok, mind a jászok megőriztek társadalmi szervezetükben bizonyos katonai berendezkedést, melynek nyomát az 1567-es összeírásban még teljességgel megtaláljuk. A folyamatos lakottságú jász és kun települések községszervezete még a XVIII. század elején is ezeket a hagyományokat őrizte. A településeket tizedekre osztották s vezetőiket tizedeseknek, a föléjük rendelt személyt hadnagyoknak nevezték. A Dózsa-féle parasztháborúban való részvételük miatt az 1514. évi törvények 23. tc-e a jászokat és a kunokat jobbágyokká tette. Ez azonban sohasem valósult meg, s lényegében a török alatt is megmaradt szabad állapotuk, sőt 1553-ban I. Ferdinánd, majd 1610-ben Thurzó György nádor, 1622-ben II. Ferdinánd, 1625-ben ugyancsak II. Ferdinánd ismételten megerősítette a jász és kun kiváltságokat. Az 1702-es elzálogosításról, majd az 1745-ös redempcióról már szóltunk. Csak annyit jegyzünk meg, hogyha szabad állapotukat ténylegesen elveszítették volna e terület lakosai, minden bizonnyal nem hajthatták volna végre a redempciót az egyre jobban kiépülő fejedelmi abszolutizmus korában. A Heves-Külső-Szolnok megyei részek birtoklás történetében Mátyás és Zsigmond kora hozott jelentősebb fordulatot. Ekkorra már a nagyobb honfoglalás kori nemzetségek gazdaságilag jelentéktelenebb köznemesi családokra hullottak szét, akiknek csak ideig-óráig sikerült jelentősebb birtokot létrehozni (Ajtay, Chirke, Domoszlai, Pálóczi, Rozgonyi, Derzsi családok). Zsigmond és Mátyás korában azonban újabb nagybirtokosok tűntek fel, akik pár évtizedig jelentősebb birtokok urai voltak. A XIV-XV. században jutottak szóhoz a következő birtokosok: Brankovics György, kinek birtokait Hunyadi János, majd Mátyás, révükön a Szilágyi család majd Corvin János örökölte. Adományok révén jutott birtokba megyénkben a Kinizsi család. Özvegyi jogon aztán Magyar Benignára, majd ennek második házassága révén a Horváth családra szállott jelentősebb földbirtok. Kenderes, Kunhegyes térségében Mátyás korában Kenderesi Magyar Balázs és leszármazottai szereztek javakat, s ekkor lett Mezőtúr fele a Kállay családé.