Adatok Szolnok megye történetéből I. (Szolnok, 1980)

32 SZOLNOK MEGYE Zagyva, Tárna két partján. Viszonylag ritkán lakott résznek minősíthetjük a mai Mesterszállás, Kuncsorba, Kisújszállás, Kunhegyes kiterjedt határát, illetve Jászboldogháza és Jászberény, valamint Besenyszög és Jászkisér közé eső - ekkor is minden bizonnyal a Mirhó, a Kakát kiöntéseitől látogatott - nagyobb területeket. Jóllehet még rendszeres terepbejárás nem áll rendelkezésünkre, ez a kép valószínűnek tűnik. A XIII. századig sűrűsödött a településhálózat. Földrajzi neveink azt mutatják, hogy ezeket a ritkábban lakott területeket is megszállták, ha nem is olyan sűrű települési rendszerrel, mint a Tisza és Körös mentét. Jászberény és Jászboldogháza, illetve a Nagykunság déli és keleti része (Kungyalu, Mesterszállás, Kuncsorba, illetve Kisújszállás, Karcag, Túrkeve térsége) maradt ritkábban lakott rész. Nem véletlen, hogy a tatárjárás szétzilálva a települési hálózatot e ritkábban lakott területet jobban elpusztította, s ezt adhatta át IV. Béla a kunoknak. Ezzel a képpel vág egybe a honfoglalás kori, kora Árpád-kori nemzetségek szállásterületére vonatkozó, eddig ismert adatsorunk is. A megye legészakibb részét: Tiszafüredet és környékét az Ohat, Őrsi, Bő nemzetség, a tőle délre eső területeket a Tomaj, Szalók és Aba nembeliek birtokolták, s a Nagykunság déli részét a Kalán nemzetség szállta meg. Szolnoktól délre a Tisza két partján a Vezseny nemzetség helyezkedett el, a Tiszazug déli csücskében pedig a Rátót nemzetség. Úgy tűnik a többi rész - beleszámítva a Jászságot is - Szolnok központtal királyi szállásterület, amelyből később a Miller, Kengyel és Túr vize melletti részeket a garamszentbenedekiek kaphatták meg, mint korai egyházi adományt, a többi pedig megmaradt királyi birtoknak. Ebben a térségben szolgálónépek meglétére utaló földrajzi neveink is vannak (Fegyvernek, Örményes, Kovácsi, Ácsi).

60 Szolnok központtal már I. István megszervezte a későbbi Külső-Szolnok megye területén a hasonnevű királyi vármegyét, amelynek élén várispán állott. Valószínűleg ő volt a névadója a megyének is. Szolnok megyeközponttá emelését fekvésének köszönheti: a Zagyva-torkolat alatt jó átkelőhely volt, s az Erdélybe vezető szárazföldi utakat ez a hely gyűjtötte össze. Később a megye szerepét növelte a dési sóbányák XII. századi megnyitása, majd a máramarosi sóbányák Károly Róbert alatti intenzívebb kiaknázása. Ez utóbbi a vízi úton való szállítást is Szolnokra koncentrálta. A megyeközpont egyúttal a sószállítás és elosztás központja is lett. A sószállítás megindula-' sa előbb szárazföldön, majd a Tiszán arra az intézkedésre vezetett, hogy a laza királyi várbirtokok Erdélybe nyúlóan, Kraszna vármegyéig egységesüljenek, közigazgatásilag összekapcsolódjanak. Kétségtelen tény, hogy az erdélyi vajda és a szolnoki ispán nemcsak szorosan együttműködött, hanem sok esetben ugyanazon személy is volt. Szolnok megye kiterjedt területe egészen a XV. századig fennmaradt, majd ezután hullott szét fokozatosan Külső-, Közép- és Belső-Szolnok megyékké. A megyerészek igazgatását előbb az alispánok vették át. A nemesi vármegyerendszer kialakulásakor e részek újjá szerveződtek, teljesen önállósultak. Legkorábban KülsőSzolnok megye önállósodott. Ennek oka a jászok és kunok betelepítése volt. A kunok fokozatosan elhalványították a kapcsolatot Külső-Szolnok és az erdélyi részek között, mert bizonytalanná tették a megye összekapcsolódását jelentő szárazföldi utakat. Megjegyezzük, hogy eddig ismeretlen birtokjogi kérdések is közrejátszhattak az utak és sószállítás biztosítása mellett a hatalmas kiterjedésű, Erdélyig nyúló megye kialakulásában.

61 A XIII. században úgy tűnik, hogy Szolnok egyházi központ is, hiszen főegyházához a következő kisebb falvak tartoznak: Rof, Fegyvernek, Gyenda, Szajol, Ballá, Püspöki, Kemej, Fokoru.

62 Könnyű lenne ezt is az I. István kori egyházszervezés maradványának tartani. Azonban a kérdés sokkal bonyolultabb. A felsorolt falvak közül Kemej, Gyenda, Fegyvernek, Rof és Szajol a Kemeji főesperesseg része, sőt a tatárdúlásig fennálló Kemej vármegye része. Meglehet, hogy Szolnok is a Kemeji Főesperességbe tagozódott, s csak később lett a váci, majd egri egyházmegye része, s a XIII. században az elpusztult, megszűnt Kemej településeit hozzácsatolják.

63 Amíg Szolnok megye déli része (Tiszazug, Nagykunság) viszonylag szilárd közigazgatási, egyházi szervezetbe tartozott, s az Árpád-