Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások. Zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 12. (Szolnok, 2014)

II. Az integráció kora (1780-1918)

Zsidóság a településben

A zsidóság beilleszkedése, illetve lakóhelyük és intézményeik településen belüli helyzete szoros összefüggést mutatott. A korai földesúri telepítésű községek jellegzetessége az uradalmi központ tőszomszédságában kialakult lakónegyed volt. Ilyen az Alföldön, ahol a kései és szervezetlen formában történt beköltözés volt jellemző, csak ritkán fordult elő. A fokozatosan betelepülő közösségekben az ingatlanszerzést alapvetően a piaci lehetőségek befolyásolták, így többé-kevésbé elkülönülő lakótömbök csak fokozatosan alakulhattak ki.218 Ezeken a helyeken a zsidóság települési központja, a zsinagógával, iskolával, közösségi épületekkel jellemzően nem a település centrumában, de annak közvetlen közelében (a városfalakon kívül) alakult ki.

A lakóhelyi szegregáció a vallási irányzatok, a befogadó társadalomhoz és a modernizációhoz fűződő viszony függvénye is volt, így a zsidó utcák vagy negyedek kialakulása elsősorban a keleti típusú, hagyományokhoz inkább ragaszkodó közösségekre volt jellemző. Ugyanakkor a modernizált, magas integrációs szinten lévő közösségek esetében is fennmaradt bizonyos lakóhelyi elkülönülés. Ez elsősorban erőteljes jelenlétet jelentett a városok központjában: a zsidóság foglakozási megoszlása miatt a főutcák és piacterek környékére törekedett, míg a peremkerületekben arányuk csekély volt. A

legdinamikusabban fejlődő lakónegyedeket is gyorsan benépesítették, illetve döntő szerepet játszottak azok kialakulásában, építészeti arculatuk formálásában.

Szolnokon a zsidóság elhelyezkedése a fentebb vázolt szerkezetnek felelt meg. A hagyományos magyar-német elit által lakott „történelmi” városmagon (Vár, Tabán, Katonaváros, a későbbi I-II. kerület) kívül telepedhettek meg, a város kereskedelmi ütőerét jelentő, a tiszai átkelő és a vasútállomás között húzódó főutca (a későbbi Baross és Gorove utcák) mentén, a Ferencvárosban (III. kerület). A kispiac mellett találtak otthonra az első családok. Itt, a Csarnok utcában épült fel az első zsinagóga, egy tömbben a hitközségi intézményekkel (rabbi és alkalmazottak lakásai, iskola, fürdő). A későbbiekben vezető szerepet vittek az új városmag (V. kerület) létrehozásában. A Szapáry utcai korzó (a szolnoki „Andrássy út”) modern házai legalább felerészben zsidó bankárok, ügyvédek, orvosok tulajdonában voltak. Az utca Tisza-partra néző végén, a katolikus nagytemplom tőszomszédságában épült fel a reprezentatív zsinagóga. A sétányon egy sorban állt három (utóbb négy) felekezet temploma, a kortársak számára szimbolizálva a vallási, társadalmi egyenjogúságot. A két világháború között nem az eredeti ferencvárosi lakóterületen, hanem az V. (Belváros) és a II. kerületben volt a

Gazda 1989a, 48-49. p.

70