Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások. Zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 12. (Szolnok, 2014)
II. Az integráció kora (1780-1918)
gyakoriak voltak a közösségeken belüli, vallási köntösben folyó, de gyakran más jellegű ellentéteket leplező súlyos konfliktusok. Nem volt ritka, hogy a közösség két pártra szakadt, és a világi hatóságoknak kellett közbeavatkozni. Jellemző volt az ellentét az integrációpárti, többnyire nyugati eredetű hitközségi elit illetve a jiddis anyanyelvű, magyarosodást ellenző konzervatív rabbik és tanítók között. A konfliktusok miatt sok közösség a kezdeti időszakban nélkülözte a vallási vezetőt, amely a kulturális kohéziót gyengítő tényező volt. Szolnokon például a hitközség történetének első 43 évéből 32 éven át nem működött rabbi.151 A közösség neológia felé törekvő irányzata korántsem volt egyértelmű. Az első rabbi távozása után például egy frakció az olaszliszkai csodarabbit hívta meg a tisztségre.152 Az új generációban azonban többségbe kerültek a modernizáció hívei. A szolnokihoz hasonló viszályok jellemezték a jászberényi hitközség történetének korai időszakát is. Innen Natonek József rabbinak 1860-ban a zsidó államot hirdető, korai cionista nézetei miatt kellett távoznia.153 Karcagon hasonló belháború nem tört ki, mivel az első rabbi, Hirsch Márkus és utódja, Schück Salamon a modernizáció és a mérsékelt reformok, valamint az irányzatok közötti megbékélés hívei voltak. Rabbinikus műveltségük tekintélyt jelentett a szigorúan ortodoxok körében, míg reformjavaslataik a modernizációra törekvő fiatalok támogatását élvezték. 1869-ben Schück Salamon például szembe került az ortodox rabbik többségével, mert ragaszkodott hozzá, hogy Karcagon világi tárgyakat is oktató népiskolát állítsanak fel. A magyarosodás és szekularizáció, illetve a hagyományok megőrzésének középútját igyekezett követni. Ez nem csak a közösségen belüli viták miatt volt nehéz feladat. Hosszú ideig tartott például a megfelelő magyar nyelvtudással, világi ismeretekkel, de ugyanakkor alapos rabbinikus műveltséggel is rendelkező tanítók kiválasztása. Ez 1881-ben kompromisszumként valósult meg. Az egyik tanító, a Komárom vidékéről való, magyar anyanyelvű Raab Dávid a magyart és a matematikát, a másik, a Hajdú megyei Egyeken született, jiddis anyanyelvű Schwarcz Ábrahám a németet és a vallástant oktatta.154 A hitközség utolsó rabbija, az 1874-ben született Schück Mór (1917-1940) volt az első, aki már tökéletesen tudott magyarul. Schück Salamon fia a karcagi, majd a szolnoki gimnáziumban 1 Klein Elkán, majd dr. Friedlieber Ignác (1887-93) az elöljárósággal került konfliktusba és kényszerült távozásra. Heves 1938, 303 és 307. p. Valószínűleg Friedmann Cevi Hirsch (Hers) rabbiról van szó (1808-1874), aki a magyarországi haszídizmus egyik legnevesebb alakja volt. Natonek életpályájáról és nézeteiről lásd: Blumberger 1911, Frenkel 1953. 154 Herskó 1977, 84-87. p. 50
