Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások. Zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 12. (Szolnok, 2014)
II. Az integráció kora (1780-1918)
A hitközség tárgyi és személyi alkotóelemei, valamint az állandó megtelepülés szoros összefüggésben voltak. Ezért a kiváltságos településeken hosszas folyamat volt az ehhez szükséges engedélyek megszerzése. Kunmadaras tanácsa például hangsúlyozta, hogy kizárólag kereskedést folytató izraeliták letelepedését tolerálják, ezért még 1852-ben is elutasították egy sakter és egy tanító kérelmét. Kunhegyes egy évvel később nem járult hozzá, hogy a zsidók temetőhelyet kaphassanak.145 A jászkunsági zsidó hitközségek megalakulása csak 1861-ben (Kisújszállás) zárult le. A 19. században a magyarországi zsidóságon belül különböző vallásiliturgikus irányzatok jelentek meg. Más országokhoz hasonlóan a különbségek a felvilágosodás és a modernizáció kihívásaira adott eltérő válaszokból adódtak. A zsidó hitéleti reformot a merev öltözködési, étkezési és magatartási szabályok lazítása, a zsinagóga struktúrájának átalakítása, és az istentiszteleti újítások (nemzeti nyelvű szónoklat, kórus és orgona) jellemezték. A modernizáció követőinek meg kellett küzdeniük a rabbinikus hagyományokhoz szigorúan ragaszkodó konzervatívokkal. A szembenálló irányzatok mellett, de az ortodoxia oldalán jelen volt a judaizmus sajátos, népi irányzata és vallási megújhodási mozgalma, a haszídizmus. Ez elsősorban a hagyományaikhoz erősen ragaszkodó, szegény és zárt közösségekben élő keleti bevándorolok körében hódított. Képviselőik a belső alföldi vidékekre csak kivételképpen jutottak el. Európában egyedülálló jelenség volt a magyarországi zsidó hitfelekezet államilag elismert szakadása. A 19. század folyamán három liturgikusszervezeti irányzat jött létre: a modernizációpárti neológok, az újításokat ellenző ortodoxok és a szervezetileg egyik táborhoz sem csatlakozó, de vallásgyakorlatukban inkább az ortodoxhoz közel álló status quo ante közösségek.146 Magyarországon mind a hitközségek számát (62,3%), mind a létszámot (54,8%) tekintve az ortodox irányzat volt fölényben.147 A vallási irányzatok megoszlásában is érvényesült a kötetünk bevezető fejezetében már ismertetett kelet-nyugati választóvonal, bár a neológ-ortodox szembenállás nem volt teljesen azonos a nyugati és keleti (morva és lengyel) eredettel. A neológia és az ortodoxia között nem csak liturgiái, hanem általános modernizációs különbség is volt. A polgárosodás és számos szociális jelző (kapitalizálódás, csökkenő születési és halálozási ráták, gyakoribb válások, női oktatás, stb.) azt 145 Herskó 1990, 1 és 79. p. A status quo ante (latin: a megelőző állapot) kifejezés arra utal, hogy az ide tartozó hitközségek nem ismerték el az 1868-as izraelita kongresszuson történteket, hanem ragaszkodtak a találkozó előtti helyzethez. A szakadásról részletesen lásd Katz 1999. 147 Zeke 1990c, 149 és 152. p. 48
