Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások. Zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 12. (Szolnok, 2014)

II. Az integráció kora (1780-1918)

vezetőjük az 1855-től Karcagon működő nagykun főrabbi (Hirsch Márkus) volt.

Szolnok fejlődése 1847-től, a pesti vasútvonal megnyitásával vett lendületet. A hatvanas években rövid válságos időszakot élt át, de ezt követően a város a térség egyik fő kereskedelmi és pénzügyi központjává vált. Az itt kínálkozó befektetési és megélhetési lehetőségek jóval meghaladták a jász és nagykun területekét. Jász-Nagykun-Szolnok vármegye megalakulásakor (1876) a jászkunok tiltakozásai ellenére egyértelmű volt, hogy az adminisztratív vezető szerepet is kivívja. A város karrierje és a zsidó közösség gyarapodása szoros kölcsönhatásban volt. Szolnok rövidesen a környék első számú neológ központjává nőtte ki magát, községkerületi székhely lett, és lélekszámában is maga mögé utasította a környékbeli nagyobb múltú hitközségeket (Abony, Mezőtúr). 1854-ben, a rabbi-választással egy időben alakult meg a temetkezési szentegylet. A következő évben, a Csarnok utcában felavatták az első zsinagógát, és megkezdték a hitközség szervezését. Az 1855. január 7-én tartott alakuló ülésen Böhm Vilmos elnökletével héttagú vezetőséget választottak, és elhatározták egy népiskola felállítását.143 A megye keleti része számára a szolnok-debreceni és mezőtúr-aradi vasútvonalak megnyitása (1857- 1858) volt korszakos jelentőségű az ipari-kereskedelmi fejlődés és a zsidó közösségek gyarapodása szempontjából.

Heves és Külső-Szolnok területén a közigazgatási változásokat is figyelembe véve 1840 és 1850 között a zsidó közösségek lélekszáma és lakosságon belüli aránya is körülbelül két és félszeresére gyarapodott (6851 fő, 2,6%). 1850-ben Külső-Szolnok önálló megye lett, a volt kettős vármegye tiszai járásából alakították meg. Ekkor a zsidók többsége még falusi közösségekben (Tiszabő, Igar, Kenderes, Csépa Szentimre és Szőllős) élt, de megindult a migráció a mezővárosi központok felé. 1857-re a szolnoki és törökszentmiklósi közösség megalakulásával a zsinagógájával bíró hitközségek száma tízre emelkedett. Ekkor már megindult a betelepülés a kiváltságos kerületekbe, de a megyés helyeken ennek ellenére sem csökkent a zsidók aránya. 1860-ban már tizennégy Külső-Szolnok megyei településen folyt zsidó vallási élet, az összlétszám 2846 fő volt (2,6%).144 Ugyanakkor a fejlettebb iparú, dinamikusabban gyarapodó vidékek vonzereje jóval nagyobb volt. Egykét gyorsan fejlődő központot - mint amilyen az 1850 utáni Szolnok volt - leszámítva az alföldi zsidók száma és aránya, amely a 19. század elején megközelítette az országos átlagot, a század második felében már jóval alatta maradt, és ez a tendencia a későbbiekben sem változott.

143 Karkecz 1885, 151-160. p.

144 Fényes 1860, 137-162. p. 1860-ban visszaállították az 1849 előtti közigazgatási beosztást, tehát Külső-Szolnok újra Heves vármegye része lett.

47