Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások. Zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 12. (Szolnok, 2014)
I. Bevezető
Az Alföld nagyrészt elnéptelenedett belső vidékeire a 18. század elejétől a magyar visszatelepülök mellett szervezett telepítések és spontán migráció keretében jelentős német és szláv populáció érkezett. Ekkor indult meg a zsidóság negyedik (egyben utolsó) és legnagyobb betelepedési mozgalma Magyarországra. A migráció több mint másfél évszázadon át tartott, és alapvetően három forrásból táplálkozott. A korai, osztrák-német eredetű bevándorlók azért keltek útra, mert a zsidókat kiűzték Alsó-Ausztriából és Bécsből (1670-71). Az északnyugatról, Morvaország felől érkezők III. Károly császár házasságkötést és letelepedést korlátozó rendeletéi (1726) miatt kerestek új hazát. Az északkeleti, lengyelországi bevándorlók az 1760-as évektől fokozódó politikai és gazdasági válság, majd Galícia és Bukovina betagolása a Habsburg birodalomba nyomán indultak meg tömegesen Magyarország felé. Az első irány forrásai a 18. század első felében elapadtak, az utóbbi kettő azonban a 19. században is folytatódott. Az ő leszármazottaik hozták létre az Alföld zsidó közösségeit a 18-19. század folyamán. A zsidó bevándorlási régiókat Magyarországon kezdetben elválasztotta a lengyel és a török határ között húzódó észak-déli sáv: az ettől keletre lévő (.unterlandi, Alsó-országbeli) területeken elsősorban lengyel, nyugatra (oberlandi, Felső-országbeli) pedig morva eredetű zsidók telepedtek le.16 A két csoport eltérő hátországa és kulturális-gazdasági jellegzetességei miatt integrációs lehetőségeik, és migrációjuk jellege is különbözött. A morvaországi bevándorlók esetében többnyire szervezett, csoportos emigrációról volt szó. A mozgalom gerincét jelentős anyagi és/vagy képzettségi tőkével bíró, jórészt kereskedelemmel és pénzügyietekkel foglalkozó középrétegek alkották. A városias központok oltalmában nagyobb közösségeket hoztak létre. A Lengyelország felől történő bevándorlásban elsősorban a közvetlen kényszer (ínség, pogromok) játszott szerepet. Az érkezők zömmel vagyontalanok, alacsony szociális státuszúak voltak. A családfők többsége pálinkafőző vagy kocsmáros volt, a többiek kiskereskedésből, kisiparból, fizikai bérmunkából éltek, egyesek gazdálkodtak is. Jellemzően egy-két családból álló falusi szórványokban éltek. Utóbbi csoport kevésbé volt mobilis, ezért migrációjuk lassabban haladt előre.17 Az unterlandi zsidóság a kelet-európai zsidó letelepedési övezet délnyugati nyúlványa volt, és évtizedekig szerves kapcsolatban állt a tradicionális keleti zsidó közösségekkel. Ezzel szemben az oberlandiak inkább nyugat felé orientálódtak. A két irányzat közötti határvonal a későbbiekben elmosódott. Ennek ellenére a magyar zsidóság gazdasági, 16 17 18 Grünvald-Scheiber 1963, 28. p. Marton, 1941, 63-68. p. A foglalkozási megoszlásra vonatkozó részletes adatokat lásd: MZSO XVI, 13-20. p.
