Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások. Zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 12. (Szolnok, 2014)

I. Bevezető

szociológiai, kulturális és modernizációs mintázatain egészen a holokausztig felfedezhető volt a kelet-nyugati megosztottság.18

A volt hódoltsági területek benépesítése lassú folyamat volt. A zsidóság „honfoglalása” ehhez képest is mérsékelt ütemben folyt. A bevándorlást a földrajzi tényezők, a gazdasági lehetőségek, valamint a befogadó közeg magatartása, közjogi és társadalmi állapota befolyásolták. Ezek a tényezők az Alföldön csak a 18. század utolsó harmadától váltak a zsidók számára valamelyest kedvezőbbé. A térséget néhány központ kivételével kezdetleges fokon álló kereskedelem és közbiztonság, primitív infrastruktúra jellemezte. Sajátos jogi helyzetük és gazdasági tevékenységük miatt a zsidók csak már valamelyest konszolidálódott viszonyok között tudtak megélhetést találni. Nem akartak elszakadni a gazdasági összeköttetéseket, a

vallásgyakorlás lehetőségét és személyi biztonságot jelentő központjaiktól. Ezért betelepülésük földrajzilag kis „ugrásokban” és több lépcsőben zajlott le. Bizonyos népességi és vagyoni szint elérése után a zsidó közösségek kirajzás- szérűén újabb telepeket hoztak létre. A megtelepülés komoly anyagi áldozatot kívánt. Ezért jellemzően a közeli nagyobb központok elitjéhez tartozó családok egy-két tagja költözött át, akik volt lakhelyükhöz továbbra is szoros rokoni és üzleti szálakkal kapcsolódtak.

A gazdaságföldrajzi adottságok mellett a birtokosok személye és a zsidósággal kapcsolatos attitűdje is alapvető tényező volt. A zsidók letelepülését a korai időszakban zömmel a nyugat-magyarországi nagybirtokos arisztokrácia támogatta. A befogadásért cserébe a zsidók nélkülözhetetlen gazdasági funkciókat láttak el, beleértve a földesúri monopóliumok körébe tartozó regálejövedelmek (kocsma, sör- és pálinkafőzde, malom, vámok) haszonbérletét (árenda), felvásárlást és hitelnyújtást.19 Más attitűd jellemezte a vármegyéket irányító középnemességet és a zsidókban konkurenciát sejtő hagyományos (német) polgári rétegeket éppúgy, mint a jogilag szabad státuszú jászkun és hajdú közösségeket. A szabad királyi városokban, a Jászkunságban és más területi-jogi autonómiával rendelkező területeken (székely és szász székek, Hajdúság, szabadalmas mezővárosok) a 18. század végéig, egyedi esetektől eltekintve, nem települhettek le zsidók. Gazdasági tevékenységüket is erősen korlátozták.20 A zsidók letelepülését a birodalmi törvények ekkoriban nem szabályozták. Távoltartásukra egyedül a szabad királyi városoknak volt kiváltságlevelekben foglalt joga (jus non tolerandi Judaeorum). A

A zsidó bevándorlásról és a migrációs irányokról lásd: Varga 1992, 62-64., 74-77. p.

19 MZSO VII, 27. p.

Az 1745-ben a helytartótanácshoz küldött jászkun főkapitányi jelentés szerint például kis tételben űzött vándorkereskedésre is csak időnként adtak engedélyt zsidóknak. MZSO VII, 28. p.

19