Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások. Zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 12. (Szolnok, 2014)
III. A kirekesztés évei (1918-1944)
A veszteségek és megaláztatások ellenére a magyar zsidók közül kevesen választották a kivándorlást vagy egyéb disszimilációs stratégiákat.424 Ebben a külső tényezők (a célországok befogadási hajlandósága, a háború kiteljesedésével fokozatosan lezáruló lehetőségek) és a szubjektív (kialakult egzisztencia, kapcsolatok, család) tényezők mellett a magyar zsidóság jelentős részének önértelmezése, identitása is szerepet játszott. Asszimilációs készségük meggyengült ugyan, de a holokausztig továbbra is fennmaradt. A cionizmus 1945-ig nem volt képes tömegeket megmozgatni, a Palesztinába kivándorlók aránya a szomszédos országok közül itt volt a legalacsonyabb.425 A zsidótörvények újabb megkeresztelkedési hullámot váltottak ki, annak ellenére, hogy a hatalom szemében azok értéke nyilvánvalóan kérdéses volt. Sokan a hazafias kötődés és érdemek hangsúlyozásával válaszoltak az üldözetésekre, annál is inkább, mert ennek ellenkezője a korábbi, több generációs stratégiák átértékelését igényelte volna. A sorsközösség gondolata, a közös anyanyelv és kulturális javak a zsidó-magyar szubkultúra fontos alkotóelemeit képezték, amelynek feladása, megtagadása súlyos belső konfliktust jelentett volna. A zsidó polgárság hitt a diszkriminációt elutasító „másik Magyarország” létezésében, amely voltaképpen csak értelmiségi és más elitcsoportok, baloldali és liberális pártok és egyesületek egyre szűkülő és csökkenő befolyású köreiben bírt realitással. Többségük a helyzet jobbra fordulásában reménykedett és hitte, hogy a politikai elit a szélsőjobbal és a nácikkal szemben kettős beszédet használ, és végső soron megvédi majd a zsidó polgárokat.426 145 424 A kevés megvalósult terv egyike volt a Bálint családé, akik lányukat 1938-ban az Egyesült Államokba menekítették. Lásd: Bálint 2000. 425 Karády 1997, 308-309. p. 426 Karády 1997, 156-158. p.
