Csősz László: Konfliktusok és kölcsönhatások. Zsidók Jász-Nagykun-Szolnok megye történelmében - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 12. (Szolnok, 2014)
III. A kirekesztés évei (1918-1944)
1910 körül a magyar zsidóság lélekszáma a kitértekkel együtt megközelítette az egymillió főt, ezzel történelmi tetőpontot ért el. Ettől kezdve viszont lassú demográfiai visszaesés regisztrálható. A zsidó lakosok ekkorra Jász-Nagykun-Szolnok megye minden településére eljutottak, néhány tanyaközpontot és külterületet leszámítva. A falvakban többnyire egy-két családból álló szórványok éltek (jellemzően vegyeskereskedők vagy gazdálkodók), míg a mezővárosokban társadalmilag és gazdaságilag rétegzett népesebb közösségek jöttek létre. A 19. század közepén túlnyomórészt falvakban lakó megyei zsidóság erősen urbanizálódott: 1910-re 54%-uk már városlakó volt. A vármegye zsidóságának lélekszáma mindvégig jelentősen elmaradt az országos átlagtól. A lélekszám 1910-ben tetőzött, alig több mint tízezer fővel (2,8%). 1910-től kezdve a lélekszám erőteljesen és egyenletes ütemben csökkenésnek indult. 1920-ig körülbelül egy tizedével, majd 1930-ig hasonló arányban (10,7%) csökkent. Mivel a természetes szaporodási ráta az első világháborúig pozitív egyenleget mutatott, és csak a húszas évek folyamán egyenlítődött ki, a különbséget többségében az elvándorlás, kisebb mértékben a vallásváltoztatás számlájára írhatjuk. Különösen a neológ városokban volt drámai a változás: Jászberényben és Kisújszálláson a zsidó közösség egy évtized alatt több mint 25%-os demográfiai veszteséget szenvedett el.330 A megyei kisvárosokkal ellentétben Szolnokon a zsidóság lélekszáma alig változott. Ugyan itt is jelentős volt a fiatalok elvándorlása, de ugyanakkor nagyszámú bevándorló érkezett, részben a megye területéről, részben Pest megye kisebb településeiről, de az ország más térségeiből is.331 Mezőtúron szintén a környező községekből történő bevándorlással magyarázható a pozitív egyenleg. A hitközség létszámcsökkenése csak a harmincas években indult meg, akkor viszont rohamos mértékben. A vármegyében az össznépesség gyarapodása is elmaradt az országos átlagtól, elsősorban az országos és alföldi átlagot is meghaladó vándorlási különbözet miatt. Egyedül Szolnok mutatott számottevő demográfiai dinamizmust a két világháború közötti időszakban, a többi város lélekszáma összességében stagnált. A vármegye zsidóságának lélekszáma 1910 és 1941 között 25%-kai csökkent. Jászberény 26,7, Kisújszállás 28,4%. A megyei városok országos átlaga 5,6%-os csökkenés volt. Kizárólag a Pest vonzáskörzetébe tartozó városok mutattak pozitív egyenleget. A munkát, vagy az antiszemita jelenségek elől védelmet kereső zsidó fiatalok a fővárosba és a nagyvárosokba törekedtek. 1920-ban a szolnoki zsidók egyharmada volt helyi születésű, 15%-a megyei, körülbelül fele viszont más vármegyékben született. Ezek az arányok 1930-ra sem változtak. A zsidóság átlagon felüli mobilitását ismerve nem meglepő, hogy a teljes populációnak ehhez képest csak kevesebb, mint egynegyede jött más megyéből. Kovács 1932, 9. p. 115
