Bagi Gábor: Forradalom, szabadságharc és megtorlás a Jászkun kerületben - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 11. (Szolnok, 2009)
FORRÁSOK - A TÖRVÉNYHATÓSÁGI ÉS ORSZÁGGYŰLÉSI VÁLASZTÁSOK
39. Szentkirályi Móric lemond a túrkevei választókerület képviselői tisztéről 1848. július 6. Tisztelt Polgártársak! Önök engem egy oly kitüntetésben részesítettek, melynél nagyobb egy alkotmányos és szabad országnak polgárára nézve nem lehet, részesítettek pedig az által, hogy engem bizodalmukra méltatnak, önöket Magyar Ország Nemzeti Gyűlésén képviselni. E bizodalomra legkisebb mértékben sem lennék érdemes, sőt menthetetlenül vétkezném: ha azzal oly módon élnék vissza, miszerint a Kerület, mely engem képviselőül választott, legfenségesebb jogának, úgy mint a törvényhozásbani befolyásának gyakorlásáról csak egy percig is megfosztatnék. Kettős ok vezérel tehát, mely e pillanatban kötelességül teszi, hogy önökhöz fordullyak: egyik mit mindez ideig sokféle helyen halmozott foglalatosságaim miatt önök közül csak némellyek irányában, és szóval tellyesítheték: hogy forró köszönetemet, s hálámat nyilvánítsam önöknek országgyűlési követül lett megválasztatásomért. Másik, hogy teljesítsem azon kötelességem, melyet a jelen körülmények között tőlem a becsület és őszinteség igényel. Július 2-án kiadatott a hadi minisztertől azon parancs, miszerint a Jász Kun Kerületek részéről a haza védelmére fegyverbe szólított 2500 nemzetőr Majsa vagy Halas alatt hová hamarébb vonullyon össze. Ennek következtében gyűlésileg a szükséges intézkedések meg is tétettek. Engem a becsületszó és önként tett ígéretem szentsége a Jász Kun nzetőrséghez kötelez: mert ezen ígéret és becsületszó követté lett választásomnál sokkal korábbi: én tehát a kiindulandó Jász Kun őrsereggel együtt menni fogok az ország alvidékeire: hogy osztozzam azoknak fáradságaiban és veszélyeiben, kik általam a törvény nevében felhívatva a zászlóra megesküdtek, és most mivel csak 2500-tól követeltetik a haza védelmére önként kikelnek. E szerint az orggyűlésén azon 8 hét alatt, míg a nzetőrségnek e rendkívüli szolgálata tartani fog, jelen nem lehetvén, nehogy a mostani bár hihetőleg rövid, de az országra nézve sorsdöntő ülése alatt is az országgyűlésnek a választókerület szavazat nélkül hagyassák, kötelességemnek tartottam e körülményt Önöknek tisztelt polgártársaim béjelenteni, hogy bélátásuk és akaratjuk szerint intézkedhessenek, és ha azon szavazatot, melyet a kerület törvénytől nyert, gyakorolni a mostani országos ülésen elhatározott akarattyuk, méltóztassanak helyettem egy oly honpolgárt választani, kit az enyimhez hasonló további lekötelezés nem gátol. Miután azonban csupán egy ülésre követ nem választathatik, hanem megbízása az elválasztottnak 3 évig tart: ez esetben polgári kötelességem azon követi széket, melyre önöknek megbecsülhetetlen bizalma emelt, tellyesen rendelkezésük alá bocsájtani. 128