Csönge Attila: A Magyar Kommunista Párt iratai Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében 1945-1948 - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 9. (Szolnok, 2007)

gyűlésre, melyen Rákosi Mátyás mondott beszédet, de rajta kívül jelen volt Rajk László, Farkas Mihály, Kádár János és Péter Gábor, valamint a SZEB tagjai, az orosz városparancsnokság és a különböző pártok küldöttei is. 57 Rákosi itt elmondott beszédében a különböző szociális követeléseken túl, természetesen hangsúlyos helyet foglalt el a Kisgazdapárt „régi rend híveitől" való megtisztításának követelése. Ezzel szoros összefüggésben immáron nem csak a munkásegység, hanem a munkás-paraszt egység szükségességét hangsúlyozta és bejelentette, hogy Jász-Nagykun-Szolnok vármegye új főispánja egy 8 holdas újgazda, Földi István (MKP) lesz. A gazdasági cselédből lett főispánt november 24-én iktatták be hivatalába, melyre Rákosi Mátyás és Rajk László ismételten leutazott, ezzel is jelezve az esemény különös fontosságát. A kommunisták kisgazdák ellen indított támadását azonban megyénkben nagyban hátráltatta az a körülmény, hogy az FKgP-vel szemben 1946 folyamán nem sikerült összekovácsolni a Baloldali Blokk egységfrontját. Habár az MKP, az SZDP, az NPP és a szakszervezetek összefogására már a nyár folyamán történtek lépések, ezek azonban elsősorban Kiss József, SZDP megyei titkár ellenállása miatt nem hoztak valódi eredményt. Jellemző, hogy a kommunistákkal szemben a szociáldemokraták az FKgP-vel kötöttek háttéralkut a megyei pozíciók újraosztásáról. 58 Az egyesült kisgazda-szocdem erőkkel szemben az MKP megyei vezetése csak a Nemzeti Parasztpártban lelt szövetségesre. Mivel a kommunisták a helyi UFOSZ szervezetek vezetőségeinek többségét megszerezték, így a parasztpártiak kiengesztelése érdekében, a vármegyei főjegyzői állást ajánlották fel. 59 A szociáldemokraták tettek ugyan kísérletet arra, hogy a kommunistákkal megtartott közös pártnapok és pártközi értekezletek révén maguk számára pozíciókat szerezzenek, Kiss József 1946. november 19-én még egy közös politikai bizottság felállításába 60 is beleegyezett, az MKP megyei vezetése azonban képtelen volt stratégiai fontosságúnak tekintett állásainak bármelyikéről lemondani. így az SZDP 1947 májusában beszüntette a közös pártnapok megtartását 61 és a kommunistákhoz fűződő viszonyát továbbra is a versengés jellemezte. SZML MKP ir. X. 40/a. 2. sor. 8. o.e. 6. tétel, Jelentés a propagandamunkáról 1946. november hónapban, 1946. december 2. A szociáldemokraták, hogy megtarthassák maguknak az alispáni széket, támogatásukról biztosították a kisgazdákat, a vármegyei rendőr-főkapitányi pozíció megszerzésében. SZML MKP ir. X. 40/a. 1. sor. 9. o.e. 14. tétel, Jelentés az MKP Megyei Bizottságának 1946. december havi és 1947. január havi munkájáról, 1947. február 8. SZML MKP ir. X. 40/a. 1. sor. 9. o.e. 12. tétel, Jelentés az MKP Megyei Bizottságának 1946. november havi munkájáról, 1946. december 1. SZML MKP ir. X. 40/a. 1. sor. 9. o.e. 18. tétel, Jelentés az MKP Megyei Bizottságának 1947. május havi munkájáról, Keltezés nélkül. 25

Next

/
Thumbnails
Contents