Cseh Géza: Válogatás az 1956-os forradalom levéltári dokumentumaiból - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 8. (Szolnok, 2006)

bizalmatlanságát csakis a határozat megvalósítására irányuló tudatos törekvések oldhatják fel. Megyénk értelmiségi dolgozói a határozat alapján meggyőződhetnek arról, hogy népi demokratikus államunkban értékelik és megbecsülik a gazdasági és kulturális munka területén kifejtett eddigi tevékenységüket és további jelentős feladatok hárulnak reá a II. ötéves terv megvalósításában. Örömmel üdvözlik és vallják magukénak a Központi Vezetőség határozatának azt az elvi állásfoglalását, amely kimondja, hogy „határozottan fel kell lépni minden olyan, a párt politikáját és az ország érdekeit sértő nézettel és gyakorlattal szemben, amely az értelmiséget és munkáját lebecsüli." E határozati pont megvalósításával az értelmiség egyenjogú helyzetének a biztosítását várja. Tanácsszerveinknek is abból az alapvető tényből, a határozat azon súlyos megállapításából kell kiindulniok, hogy: „a párt és állam funkcionáriusok jelentős része lebecsülte, vagy még ma is lebecsüli az értelmiséget", és aztán egy másik még súlyosabb megállapításból: „a munkásosztály vezető szerepéről, a munkás-paraszt szövetségről szóló tanítás a gyakorlatban olyan torz értelmezést nyert, mintha az értelmiséget nem illetnék meg népköztársaságunk alkotmányában minden magyar állampolgár számára biztosított jogok." így azok a jelentős eredmények, amelyeket a felszabadulás óta értelmiségi politikánkkal elértünk, súlyos hibákkal és hiányokkal párosultak, mint amilyenek: a kulturális intézmények hiányos anyagi ellátottsága; a szakemberek és szakértelem elhanyagolása; az értelmiség mellőzése állami és társadalmi funkciók betöltésénél. Ennek következtében az értelmiségiekben egyre nőtt az erkölcsi sérelem érzése. Ez elkerülhetetlenül bizalmatlanságot, megtorpanást, az értelmiségek alkotó erejének elsorvasztását idézte elő. Tanácsszerveinknek intézkedéseket kell hozniok arra vonatkozólag, hogy megyénk területén az értelmiségiek elbírálásánál valóban nem a múlt, hanem a felszabadulás óta tanúsított magatartás és végzett munka a döntő, és hogy ennek alapján minden becsületes értelmiségi dolgozó, szocialista társadalmi rendünket valóban magáénak vallja, tisztán látja abban saját helyzetét és szerepét, biztosítva érezze egzisztenciáját munkájának elismerését. Ennek a gyakorlati megvalósítása felszabadít, biztonságos érzést ad, alkotó munkára ösztönzi az értelmiség minden egyes tagját. Megyénkben is általános volt, hogy tanácsszerveink nem foglalkoztak a város és falu értelmiségi dolgozóinak problémáival. Nem egy párt és tanács funkcionárius tudatosan tartózkodott az értelmiséggel való kapcsolatnak még a látszatától is. Volt eset, hogy még egészen fiatal funkcionárius is csak igen fanyalogva fogadta az értelmiségiek üdvözlését. Orvosi körökben még ma is 70