Szikszai Mihály: Jász-Nagykun-Szolnok Megye közlekedéstörténete - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 7. (Szolnok, 2005)
Vízsz. ÉTI ger. között BM. elem. mon. vb. födém Tető: 3 rtg. kav. lemezfedés, lapostető 3% lejtéssel Homlokzat: kőporos dörzsölt vakolat fűtés: gázkonvektor Budapest, 1966. II.20-án Schneller Vilmos sk. tervező SZML Szolnok Városi Tanács V.B. É.K.V. Oszt. 27907 /1967. Egyoldalas, gépelt leírás. 1847. szeptember l-jén adták át a Pest-Szolnok vasútvonalat és a szolnoki indóházat. Az épület és a körülötte lévő vágányok 1857-től teherpályaudvarként funkcionáltak, 1876-tól pedig a MÁV műhely olvasószobát alakított ki benne. 1896-tól a Millennium Önképző-Dal-és Zeneegylet tartotta itt próbáit, ezért a szolnokiak Millenniumnak nevezték el az épületet. Az 1920-as években a MA V Alkalmazottak Fogyasztási Szövetkezete (Konzum) foglalta el az épületet, majd 1945-től kollégiumként működött. Az 1960-as években az indóházat teljes egészében komfortos lakásokká alakították át. 1966-ban az épületben a MÁV 12 lakást szándékozott kialakítani. A kivitelezést, amelyhez a fent említett műszaki leírást csatolták, nem engedélyezték így az egykori állomásépület változatlan maradt. 1997-ben a vasútvonal átadásának 150 éves jubileumára a város és az ország legrégebbi állomásépületét részlegesen helyreállították. 31. Szolnok pályaudvar beruházási programja 1967. február 20. MÁV VASÚTTERVEZŐ Ü. V. SZOLNOK PÁLYAUDVAR REKONSTRUKCIÓJA 2. ÜTEM ÁTMENŐPÁLYAUDVAR BERUHÁZÁSI PROGRAMJA Részlet a forrásból Előzmények Szolnok pályaudvar fejlesztésére összefoglaló tanulmányterv készült. A tanulmányterv alapján a KPM Vasúti Főosztály előterjesztést készített a gazdasági Bizottság részére. 168