Papp Izabella: Görög kereskedők a Jászkunságban - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 6. (Szolnok, 2004)

A Jászkun Kerület vezetése támogatta a görögök kérését, határozatában összefoglalta, miért tartják fontosnak a görögök jelenlétét és tevékenységét. Mint írják, a görögök már régóta segítik a lakosok áruellátását, miközben az általuk termelt gabonát, bort és egyéb terményeket piaci áron megvásárolják tőlük. Boltjaikból biztosítják számukra a mindennapi szükségleti cikkeket, ruházatot s olyan árucikkekkel látják el a lakosokat, amelyeket egyébként csak több napi fáradságos utazással tudnának beszerezni. Nem utolsó szempontként szerepel a határozatban a lakosoknak nyújtott gyakori kölcsönök fontossága, a hitelbe elvitt áruk lehetősége. 59 Ezen a területen talán még jellemzőbb volt az a korabeli mondás, miszerint göröghöz menni nem jelentett mást, mint boltba menni és hitelbe vásárolni. Ebben az időben különösen nehéz helyzetben volt a Jászkunság népe, hiszen csak egy évvel korábban 1731-ben került a Német Lovagrend birtokából a Pesti Invalidus Ház fennhatósága alá. 60 Az új földesúr nagyobb hasznot remélve még nagyobb terhekkel, katonai kiadásokkal sújtotta az itt élőket, melyekből a maguk eszközeivel már az itt élő görögök is részt vállaltak. A Jászkun Kerület támogató véleménye és kedvező hozzáállása a későbbiekben is jellemezte a helyiek és a görögök kapcsolatát, többször segítette a görögök érdekeinek érvényesülését, s olykor a kormányszervekkel szemben is védelmet nyújtott számukra. A felsőbb hatóságoktól egyre gyakrabban érkező, görögöket érintő valamennyi leiratot, kérdőívet számukra kedvező válasszal juttattak vissza. Elnézőek voltak a különböző korlátozó rendeletek végrehajtását illetően is, ami bizonyára mindkét fél számára haszonnal járt. Talán a kialakult jó kapcsolat is szerepet játszott abban, hogy a Jászkunságban nem jött létre a görög közösségek érdekvédelmi szervezete, a kompánia. A Jászkun Kerület széttagoltsága mellett ezt bizonyára az is indokolta, hogy egy-egy helységben csupán néhány görög élt, ahol konkurenciától nem kellett tartaniuk. A tanácsok gyakran maguk vállalták a görgök érdekeinek védelmét, oly módon is, hogy már a korai bérleti szerződésekben korlátozták a zsidó kereskedők tevékenységét. 61 Bár az összeírások szerint a jászkunsági görögök valamennyien a kecskeméti kompániához tartoztak, amelyet 1708-ban alapított 26 görög kereskedő, az eddig ismertté vált források nem utalnak arra, hogy velük tényleges kapcsolatuk lett volna. 62 * SZML Jászkun Kerület közgyűlési jegyzőkönyv. 1732. 19. p. 60 KISS J. 1992. 61 Például: SZML Túrkeve iratai. Boltbérleti szerződések 1751-1842. 1765. Szám n. 62 OL Helytartótanácsi Levéltár Mise. Fasc. 2. No. 8. 27

Next

/
Thumbnails
Contents