Papp Izabella: Görög kereskedők a Jászkunságban - Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Közleményei 6. (Szolnok, 2004)
25. Helytartótanácsi rendelet a hűségesküvel kapcsolatos teendőkről Túr kéve, 1774. augusztus 8. Nemzetes Vitézlő Url A Török Jobbágyok, kik is sorsokra nézve különbözők, a Hazának hűségére való hit letétel minemű képpen engedtetett meg, s azoknak kereskedések miben határoztasson, úgy szinte ama legtöbb rendeletek, melyek a végre tetettek vala, hogy a nem törökországi portékák ezen esztendőnek kezdetével a görög kereskedőknél török jobbágyoknál találtatván confiscáltatnának, miképpen kellene teljesedni, kérdések formáltattak némely hazabeliektől, s minek utána azok aztán Őfelségének ezen Helytartó Királyi Tanács által bejelentettek volna, méltóztatott következendőképpen kegyesen parancsolni: 1. Minthogy azon kérdezősködések körül való okok, melyek ezen esztendőnek kezdetére rendeltetett confiscatiók halasztásában forognának, helyeseknek ismertettek, és a dolog is mindenkoron kérdésben forogván, a portékáknak confiscatiója is mind ekkoráig elhaladott. Annak okáért kegyelmes engedelmét jelenti Őfelsége azokhoz, akik ezen Császári és Királyi jobbágyságra általjönni, s Magyar Korona alá esküdni, feleségeiket és gyermekeikel kihozni akarnák, most határozzák meg akaratjokat, még mostan és utoljára azoknak engedtetnek ezen most folyó esztendőnek hátralévő hónapjai. Mely idő alatt azon török jobbágyok feleségeiket és gyermekeiket kihozni és a vér törvényt kiszolgáltató bíróság előtt majd a hűségre megesküdni, azon bíróságtól bizonyságlevelet venni, azon bíróságok aztán az olyatén bizonyságlevelek párjait ezen Helytartó Királyi Tanácsnak megküldeni tartoznak. 2. Ezen engedtetett idő alatt azon török jobbágyok a törvény szerént meghatározott kereskedést különben nem folytathatják, hanem tehetségeknek mértéke szerént az elsőbbek 300, a legutolsóbbak is pedig 50 aranyat kezességül letennének, a helységbeli bíróságoknál. Aki is, úgy hozván a dolog magával, azon summát egészlen a királyi tárházban be adandja. Ha pedig azon emberek feleségeiknek és gyermekeiknek kihozása végett tett fogadásoknak azon meghatározott idő alatt eleget nem tennének, és ezen folyó esztendőnek elhanyatlásával törvényes mentségekre nem felelhetnének, a kezességre letett pénzeket elvesztik, és azt a helységbeli bíróság a királyi fiscusnak által adja és hasonlóul minden portékák is azon fiscusnak által adatnak. Melyeknek természeti folyásából következik, hogy akik feleségeiket és gyermekeiket a rendelt idő alatt kihoznák, a kezességre letett pénzt kézhez veendik, és az illendő kereskedést is folytatandják. 3. Azon kezességre letett pénzről a kezéhez vett helységbeli bíróság ezen Helytartó Királyi Tanácsnak hónapról hónapra felküldendő hónapos summát formálja. [...] 121