Segédlet a Jász-Nagykun-Szolnok megyei felekezeti anyakönyvek kutatásához a kezdetektől 1895-ig - Jász-Nagykun-Szolnok megyei Levéltári Füzetek 12. (Szolnok, 1991)
BEVEZETÉS Kutatói segédletet tart kezében az olvasó, amely a mai Jász-Nagykun-Szolnok megyei városok és községek egyházi anyakönyveinek kutatásához készült, s a kezdetektől 1895-ig, azaz az állami anyakönyvezés bevezetéséig terjedő időszak adatait tartalmazza. A mai kutató számára az egyházi anyakönyvek a történeti-statisztikai, a demográfiai kutatások legfontosabb forrásait jelentik, de a helytörténeti monográfiák készítésénél egy-egy település vagy földrajzi egység tudományos igényű feldolgozásánál sem lehet azokat nélkülözni. Tekintsük át röviden azt a folyamatot, amely a tridenti zsinat határozatával kezdődött és jutott el odáig, hogy e forrástípus nélkülözhetetlen eszközévé vált a történettudománynak. Nincs adatunk arra, hogy a tridenti zsinatot követően mikor vezették be Magyarországon az anyakönyvezést, csak annyit tudunk, hogy I. Miksa és I. Ferdinánd megtiltotta a felvidéki bányavárosok lutheránus lelkészeinek, hogy a zsinat határozatait, köztük az anyakönyvezésre vonatkozót elfogadják. A határozatok kihirdetése egyébként egész Magyarországra Miksa uralkodása idején nem is következett be. Ismereteink szerint — a történeti Magyarország területét figyelembe véve — a legkorábbi fennmaradt anyakönyv az 1598-ban Kassán megkezdett, római katolikus plébániáé. Ezzel közel egyidős a többi felvidéki és nyugat-dunántúli szabad királyi és mezővárosoké. Az Alföldön a török kiűzése után, a XVIII. század elején válik általánossá. Az első Szolnok megyei anyakönyv a Jászságból való, Jászberényben 1672-ben kezdték a római katolikusok regisztrálását. Az anyakönyvek szerepe kezdetben az egyház által kiszolgáltatott szentségek számbavétele, valamint az egyház híveinek nyilvántartása volt. Az állami adminisztráció 1827-ig egyáltalán nem foglalkozott e kérdéssel, ezt az egyház belső ügyének tekintették. Az 1827. évi 23. te. sem avatkozik bele az anyakönyvek vezetésének részié teibe, hanem ,,azon zavar megelőzése végett, mely a honlakosokat nemzetségi leszármazásuk megállapításában történhetne" indoklással elrendelik valamennyi vallás anyakönyveinek két példányban történő vezetését. Az első példány továbbra is az egyházaknál marad, míg az év végén lemásolt és hitelesített másodpéldányokat a területileg illetékes megyei levéltáraknak kellett adni. Ezzel az ország népességének nyilvántartása szinte teljes egészében megoldódott. 1868-tól törvényben szabályozott úton voltak kötelesek a helybéli plébánosok, lelkészek az újoncállításnál az anyakönyvek alapján segítséget adni. Felelősek voltak a lajstromozott személyek okmányainak és személy 5
