Vincze Sándor: Az iskolareform hatása a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnáziumban 1958-1973 - Levéltári Füzetek 5. (Szolnok, 1978)

- kl ­saját konkrét viszonyaink indukálták véleményünk megformálását. "A szakosított osztály megnyitása az Iskola tanulólétszámának olyan átalakulásét is ma­gával hozta, hogy .jelentékenyen csökkent, a helybeli és bejárással tanulóink arányszáma. /Főleg az előbbi. Lásd 30« ábra./ Szakközépiskolai és szakositott osztályaink tanulói száméra több kollégiumi helyre volna szükség. A kollégiumok bővítése - szerintem - jelenleg az egyetlen érdemileg szükséges extenzív fejlesztési feladat középfokú oktatási bázisunkban. Erre viszont nagyon szükség volna, mert a rendkivül differenciált továbbtanulási lehetőségek jóval nagyobb arányban igényel­nek kollégiumi helyeket. A kis településről érkező tanuló szabad választási lehetőségét azonban nagyon korlátozza az elegendő kollégiumi férőhely hiánya is." /lyz/ Az általütik felvetett gondokat többnyire az országos összesítés is tartalmazta. A gimná­zium kettős funkciója teljesítésének kérdésében a dokumentum igy foglalt állást: "A Közoktatási Főosztály 1968-ban fogalmazta meg határozottan, és azóta tudatosítja a gimnázium kettős funkcióját; általánosan képző középiskola, melynek megbízható felkészí­tést kell adnia egyetemi-főiskolai tanulmányok végzéséhez, valamint az elhelyezkedés és a társadalmi beilleszkedés megalapozásához "a tudás számos ablakának kinyitásával". A kettős funkció teljesítése minden egyes gimnáziumban, egyidejűleg, minden egyes diák vonatkozásában, megoldhatatlannak bizonyult.. Az iskolák többsége a feltételektől függően vagy az egyik vagy a másik funkció teljesitésére koncentrál. A felsőfokú továbbtanulásra való felkészítés javuló tendenciát mutat. A végzettek többségét alkalmassá teszi a gimnázium a munkában való helytállásra. Súlyos gond marad azonban, hogy a kedvezőtlen körülmények közt dolgozó iskolákban.,. sok tehetség elkallódik. Az is probléma marad, hogy érettségi után számos tanuló elhelyezkedése konfliktusokkal, átmeneti és szükségmegoldásokkal terhes. A kettős funkció belső ellentmondásának feloldása érdekében legkésőbb a II. osztály vé­géig minden egyes tanuló esetében egyértelművé kell tenni, hogy ténylegesen mire készí­ti fel őt a gimnázium." /173/ "Megtaláltuk" gondolatainkat a gyakorlati foglalkozásokat tárgyaló részben is: "A különböző irányú képességek és a tehetség kibontakoztatását fakultativ foglalkozások keretében kell megoldani. A választható tantárgycsoportoknak egyrészt a különböző egye~ teml és főiskolai tanulmányokra, másrészt a gyakorlati munkára kell előkósziteniök. Az adottságok, hajlamok feltárása, irányítása, fejlesztése és tudatosítása érdekében egy-két éves orientáoiós szakasz beiktatása látszik szükségesnek. Ez az orientáció min-

Next

/
Thumbnails
Contents