Vincze Sándor: Az iskolareform hatása a kisújszállási Móricz Zsigmond Gimnáziumban 1958-1973 - Levéltári Füzetek 5. (Szolnok, 1978)

- 39 ­kozón beszámolnak. Persze az is érdekes, mikor azt mondják o.l, hogy gimnázium után el­végeztek levelezőként egy középfokú technikumot./" /Jő3/ Nehéz volna cáfolni, hogy e sorokban a /i6Z/ alatt említett "utilí tárius szemlélet" jalontko­zik. Ezzel a nézettűi azonban szinte minden beiskolázási lépésünk alkalmává" találkoztunk, s ugy tűnt cdak ogy funkcióját sokkal jobban teljesitő gimnázium nyerheti meg újra érdemben a társadalom egészének bizalmát. Mi esten iskola típusunk több mint 2*0 éves múltja iránti fele­lősségünk tudatában, a javítás lehetőségével élés szándékával vittük gondjainkat - korántsem egyedül - országos főhatóságunk illetékes szerve elé. Iskolánkban a kezdettől fogva bíráltuk a gyakorlati foglalkozás kampányszerű bevezetését a belőle fakadó ellentmondások miatt, melyeket jórészt e munkában igyekeztem áttekinteni. En­nek ellenére sem voltunk gyakorlati foglalkozás ellenesek, de csak azt a formáját helyeseltük, amihez megfelelő szinten sikerült biztosítani a tárgyi és személyi feltételeket is,, Ilyen volt uáluuk például az autószarelés, u gép- éa gyorsírás és a köuyvkötézset. Fzek közül az autószerelés a termeléssel való kapcsolatok tizempontjából is jelentős voLt, mert több i­lyen előképzésbon résztvevő tanulónk választotta az autó-villamossági szakmát. Ez a körülmény határozta ineg a gyakorlati foglalkozással kapcsolatos álláspontunkat: "A bevált gyakorlati foglalkozásnak azt lehet tekinteni - a tanulók szemszögéből - amely­nek a termelésbe való beilleszkedés szempontjából vnn jelentősége. Ez annyira kialakult, hogy a gyakorlati foglalkozásnak jobb is lenne valami olyan szerepet betölteni, hogy pers­pektívát nyújt azoknak a tanulóknak, akik gyengébb tanulmányi eredményeik miatt reménytel­jesen ugy som pályázhatnak továbbtanulásra. Az autószerelés nálunk betölti ezt a funkci­ót." /16V Erre egyik lehetőség két év után a szakmunkásképzésbe való átlépés, vagy a gimnáziumon belüli tanfolyamszerű képzés lehetne a két felső osztályban. "Ha az első két évben n.ód nyílik arra, hogy valóben politechnikai értelemben nemosak gyenge tanulói minősítések, de jó technikai ér>zék és ehhez hasonló más irányú pozití­vumot tartalmazó megállapítások is oaatlakoznának ehhez, akkor a tanuló kétszeresen lehetne indíttatva agy ilyen átlépésre, és esetleg gimnáziiuni tanulmányai levelező for­májú befejezésére. Ennek azért is volna jelentősége, mert a jelenlegi igen gyönge szakmunkástanulói ere­deti jelentkező bázisnak: nagy szüksége is volna orré. G körülmények mérlegelése szemszögéből látok még most is jelentőséget az 5 Hl*es okta­tásban vagy a kétórás változatban azon tul, hogy emoeri sorsok is éles kérdéseket vet­nek fel. /Letolepedett, ilyen tárgyút oktató és pedagógiai képesítést szerzett műszaki tanároki/» /I65/ A megfelelő pályairányítás gondjai - amit szintén érintettünk - részben összefüggnek a /lói/ alatt idézettekkel: "Aránylag kicsi az érettségizetteket igénylő szakmák felé való irányithatóság lehető­sége városunkban, igy ezek a tanulók /mármint a gyengébb tanulmányi eredményt elérő gimnazisták - a szerző magjegyzéso/ aránylag sokan városirakou kivül vállalnak vagy választanak szakmát." /l66/

Next

/
Thumbnails
Contents