Botka János: Egy tiszazugi falu Csépa története - Levéltári Füzetek 3. (Szolnok, 1977)

lehajolva lehetett ki- és bejárni rajtuk. Az ajtókra fakílíncseket és lázárakat szereltek, a zárakat vasból görbített kulcsokkal nyitották és zárták. Ablakaik szintén kicsik, alig egy lábnyi magasak voltak. Asztalaikat nagyobbrészt maguk csinálták, de voltak a felsővidéki szlovákok által nyárfából készített, festés nélküli asztalaik is. Az asztal körüli ülések vályogból rakott és sárral betapasztott patkók voltak. Néha karosszéket is csináltak. A ház közepén, a mestergerendát tartó ágason állott az olajosüveg vagy cserépmécs. A házban levő nyoszolyák magas lábaikkal és tornyaikkal majd a padlásig felértek. Ezenkívül volt minden háznál az ajtó mögött un, vacok is, ahová lerakták az akkori Időkén hordott felsőruháikat : szűrt, bundát, ködmönt. Minden háznál tartottak - még ahol pipás ember nem is lakott - un. tüzszerzsámot, amely erzsényből, az abban elhelyezett tapló, kova és csiholóacélból állott. Ezek segítségével csiholtak. Amikor a tapló tözet fogott, szalma vagy kenderkóc csóvába tették és addig fújták, míg lángra nem kapott. Sokszor a szomszédok egymástól is kértek tüzet. Vllágitsuk i; igen szegényes volt. Az ehhez szüks égés olajat maguk préselték kendermagból, vadrepcéből, olykor napraforgóból, vagy tökmagból. Az olajat cserépmécsesbe öntötték, s a mécsbelet meggyújtva világitottak. Olaj helyett néha zsirt használtak. A tehetősebbek faggyúból gyertyát is mártottak maguknak. A lakosoknak ebben a korban még semminemű órájuk nem volt. Az idő nappali haladását az árnyékok mozgásából, éjjelenként pedig a csillagok járásából és a kakasok kukorékol ásóból tudták. A ház jelentós része volt a konyha, ahol a falakon kisebbnagyobb cserépedények, fazekak, tálak, tányérok, aranyos és tótfakanalak függtek. Általában ebben a helyiségben főztek. Nyáron - 119-