Seres Péterné: Jász-Nagykun Szolnok megye kialakítása - Levéltári Füzetek 2. (Szolnok, 1975)

tás követi. A sikertelenségek láttán a császár kénytelen volt lemondani a teljes elnyomás politikájáról, s az 1860-ban kiadott Októberi Diploma visszaállította az alkotmányos életet. Az önkormányzatok működését ideiglenesen szabályozó 1861 évi országbírói értekezlet a feudális igazgatási alapelveket próbálta összhangba hozni a kapitalista viszonyokkal. Megindultak az előkészületek az új országgyűlés megtartására; 1861 márciusában megtörténtek a követválasztások. Szolnok városban i860, december 22-én volt a nagy nap; 11 év után az első tisztújító közgyűlés. Az ülés elnöki tisztét Halassy Kázmér töltötte be, aki 1848-ban kormánybiztos volt. Beszédében megemlékezett az általa „dermesztőnek" mondott 11 évről, majd elmondta, hogy a 48-as törvények értelmében 13 157 lakosra 80 képviselőt fognak választani. A választásokra csak 1861. január 2-án került sor, mert a város csak december 31-én tudta igazolni városi státuszát. A politikai fellendülés rövid ideig tartott. Az országgyűlést a király feloszlatta, mert a küldöttek csak a 48-as törvények alapján akartak tárgyalni. Az elnyomást, illetve ellenállást nem lehetett sokáig fenntartani; a külpolitika már nem volt kedvező, s a burzsoázia termelni, értékesíteni és uralkodni akart. Mindkét fél részére egyre fontosabb volt a megbékélés, amely az 1867-es kiegyezéssel meg is valósult. A kiegyezés után megindulhatott az új kormányzati és igazgatási szervezet kiépítése, párhuzamosan a polgári átalakulás égető problémáinak megoldásával. A Monarchia osztrák részében a közigazgatás polgári reformját 1867-ben hajtották végre, olyan módon, hogy a liberális reformok mellett megmaradtak az abszolutizmus, sőt a feudalizmus maradványait is. Az 1869-ben nálunk is megindult közigazgatási és választójogi reform az osztrák megoldást tekintette mintájának: centralizációs elképzeléseket igyekezett megvalósítani, de megtűrte a feudális önkormányzatokat is. Az 1867-es kiegyezés egységes szerkezetben alkotta meg az állam legfelsőbb hatalmi szervezetének keretét. A törvényhozás az országgyűlés két házának feladata volt, s az általuk alkotott törvény a királyi szentesítés után lépett életbe. A legfőbb végrehajtó hatalom a király, aki hatalmát minisztériumok útján gyakorolja. Az egyes szakminisztériumok végrehajtó közegei a közép- és alsófokú igazgatás szervei. Az államhatalom modelljének azonban voltak hibás pontjai is, nem különült el ugyanis az igazságszolgáltatás a közigazgatástól, a bírósági szervezet magán hordozta a feudális maradványokat. A polgári átalakulás következő lépése így érthetően az igazságszolgáltatás reformja. A rendezés első állomása az 1869. évi 4. te. az igazságszolgáltatás rendezéséről. A te. 1. §-a kimondja: „Az igazságszolgáltatás a közigazgatásból elkülöfiíttetik. Sem a közigazgatási, sem a bírósági hatóságok egymás hatáskörébe nem avatkozhatnak."z A 3. § leszögezi, hogy az ítélő bírákat az igazságügyminiszter ellenjegyzése mellett a király nevezi ki. Ma már egyértelműen kijelenthetjük, hogy a törvény haladó volt, felszámolt egy nagyon súlyos feudális maradványt, amikor a régi úriszékek és más rendi bíróságok helyett megteremtette a független, állami ellenőrzés alá vont polgári bíráskodást. Mindez azonban akkor a Jászkun Kerület számára egy ősi kiváltság elvesztését jelentette, hiszen 1279-ben IV. László király a kunok letelepedését követően kiadott oklevelében megadta az önbíráskodás jogát a kunoknak.

3 Az oklevél tanusága szerint a kunok bírája a nádor, aki a nemzetségi bíró jelenlétében ítélkezik. A király, mint fellebbviteli hatóság is csak a nemzetségi bíró meghallgatása után dönthet. A nemzetségi bírót pedig a kunok maguk választották. A Kerület ellenkezése nem is maradt el, de az ország más területén is a megyei önkormányzatok igen szívós harcot folytattak bíráskodási jogaikért az ősi kiváltságok védelmének jelszavával. 1869. szeptember 29-én kelt a Jászkun Kerület közgyűlésének 2. Magyar Törvénytár 1869. — 1871. Bp. 1896. 3. Az oklevél szövege megtalálható: Dr. Kelé József: A Jászkunság megváltása Bp. 1903. 191— 195. old. 4