Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 35. (Szolnok, 2021)
TANULMÁNYOK - VINCZE JÁNOS FARKAS: Szovjet katonai kilakoltatások Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében Jászladány példáján keresztül
délután 5 óráig, vagyis sötétedésig kellett elhagyni a települést.96 Bagi Kálmánné emlékeiben is élénken élt a pillanat, amikor megkapták a hírt: „mikor felvirradtunk akkor este szótak be, mint a strázsák. Bekopogtattak, hónap ki kell pakolni, amit csak tudnaki Azt mit lehetett kipakolni annak, akinek nem vót kocsija meg lova?"97 Kalmár István egy cikkében részletesen számolt be a hír terjedésének mikéntjéről és a parancs kiadásáról: „December 24-én, Szenteste 20 órára minden elöljárót és policájt berendelt az orosz parancsnokság a községházára. 21 órakor magas rangú szovjet tisztek és megyei tisztviselők előtt a díszteremben Mihail Hamza várospa rancsnokfelolvasta Jászladány község azonnali és teljes kiürítéséről szóló parancsát, melyet 24 órán belül kell végrehajtani. Az első megdöbbentő percek után a község jegyzője adott eligazítást. A kilakoltatást a nehéz harci állapotok teszik szükségessé. A lakosság minden értékét magával viheti a tanyavilágba és a szomszédos településekre. Aki nem távozik, vagy 24 óra elteltével is visszaszökik, azt lelövik a helyszínen. Utasította a tisztviselőket és a policájokat, hogy a kilakoltatást azonnal közhíreljék és segítsék. Elrendelte a harangokfélreverését is. Csak a vasúton túliak maradhattak lakhelyükön, befogadva sok menekültet. Mintegy tíz-tizenegyezer lakost érintett a kilakoltatás."98 Valószínűleg megyei tisztviselők nem vettek részt a parancs kihirdetésén. A magas rangú tisztek is a szovjet csapatok helyben tartózkodó egységének és a városparancsnokságnak az emberei lehettek. 96 Zakar Péter (1935, Jászladány) interjú 2015. 08. 21. Készítette Drávucz László 97 Bagi Kálmánné Drávucz Margit (1926, Jászladány) interjú 2012.12.17. Készítette Vincze János Farkas 98 Ladányi Hírek, 2001. április. 8. p. 99 Major Ferencné Kormos Jolán (1937, Jászladány) interjú 2015. 03. 21. Készítette Vincze János László 100 Rékási Pálné Tóth Mária (1928, Rákóczifalva) interjú 2014.10. 04. Készítette Vincze János Farkas 101 Bagi Kálmánné Drávucz Margit (1926, Jászladány) interjú 2015. 02. 23. Készítette Vincze János László 102 Holló Józsefné Gólya Etelka (1922, Jászladány) interjú 2015. 02.12. Készítette Vincze János László 103 Cseh Jánosné Donkó Teréz (1931, Jászladány) interjú 2014. 08. 12. Készítette Gál Anikó és Vincze János Farkas 104 Kun Istvánné Nyolczas Berta (1936, Jászladány) interjú 2015. 02. 20. Készítette Vincze János László 105 Donkó Lajos (1934, Jászladány) interjú 2015. 02. 28. Készítette Vincze János László 106 Csikós Ernőné (1925, Jászladány) interjú 2014. 08. 07. Készítette Vincze Dániel 107 Kocsis János (1933, Jászladány) interjú 2015. 02. 28. Készítette Vincze János Farkas 108 Kökényesi Mátyásné Sziráki Rozália (1932, Jászladány) interjú 2014. 08. 29. Készítette Vincze János Farkas Major Ferencné emlékei szerint december 23-án hirdették ki a kilakoltatást.99 Rékási Pálné is hasonlóra emlékezett: „jött szenteste előtti délutánon a hír, hogy el kell hagyni a helyet, jászladányt, 100 Bagi Kálmánné családja 24-én hajnalban értesült arról, hogy el kell hagyni a lakóhelyüket.101 Hasonlóképpen, karácsony előtt tudta meg Holló Józsefné is a parancsot.102 Cseh Jánosné emlékei szerint karácsony este érkezett a hír.103 Kun Istvánné is karácsonyra tette a kilakoltatás hírét.104 Donkó Lajos szerint már előtte nap kihirdették.105 Csikós Ernőné karácsony másnapjára datálta a kilakoltatást, ráadásul nem is akárhogy: „hirtelen nem szabad volt becsukni az ajtót, benne kellett hagyni a kulcsot, mindent ott kellett hagyni."106 Kocsis Jánosékhoz éjjel 1 órakor érkezett a kilakoltatás híre.107 Kökényesi Mátyásné így emlékezett: „Karácsony előtt pár nappal házról-házra jártak és közölték, hogy el kell hagyni Ladányi."108 Gál Lajosné a következőket mesélte: „Előtte valónap nem tudtunk semmit. Hanem este jött a hír, hogy hónap kifelé pakolás tanyára, mer hát nem tudom én mi vót itt az oro85