Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 35. (Szolnok, 2021)
TANULMÁNYOK - CSÖNGE ATTILA: Illegális kommunisták Jász-Nagykun-Szolnok vármegyében
nem feltétlenül voltak az illegális kommunista párt tagjai, ugyanakkor a segélyek gyűjtése és megfelelő helyre eljuttatása sem volt teljesen kockázatmentes vállalkozás. Többen, főleg asszonyok, a tényleges párttagok családtagjai, ismerősei, megmaradtak ezen a vonalon, s csak a szociális segítségnyújtásban működtek közre, a komolyabb akcióktól pedig távol maradtak. Ezzel a módszerrel stabilabb segélyezést lehetett fenntartani, hiszen az abban közreműködők nem adtak külön okot a letartóztatásukra. Ha pedig fiatalokként kapcsolódtak be a kommunista mozgalomba, akkor a Vörös Segély gyűjtésben történő részvétel lényegében a KIMSZ-ben folytatott ideológiai nevelésük részévé vált. Személyük kilétét azonban így is igyekeztek elrejteni, hogy megnehezítsék a hatóságok számára kapcsolati hálójuk felfejtését. Bizalmi feladatnak számított nemcsak a pénz kezelése, de az adakozók személyének titokban tartása is. Az egymás között is szigorúan fenntartott konspiráció érzékletes példájaként idézhető egy szolnoki kommunista története: „Kétszer tartóztattak le 1930-ban. [...] vizsgálatifogságom idején levelet kaptam. [...] Az aláírás: »Ica«. Az ismeretlen [...] Fogalmam sem volt, ki írhatta, [...] előkészítettek a látogató fogadására. [...] nyílt az ajtó, egy nő jött be, pillanatra körülnézett, majd felém sietve hangosan elnézést kért a késésért. Úgy beszélt velem, mintha közeli rokonom lett volna. Hozott könyvet, tisztálkodási szereket, a börtönirodában pénzt hagyott számomra. Csak a látogatás után értettem meg: a Vörös Segély működéséről van szó. Ok segítettek. A látogató is azért késett, hogy megláthassa: én vagyok Csiznyán Kálmán, [A teremben nyílván több fogvatartott beszélgetett látogatójával, akik között az utolsó egyedül várakozóként, kizárásos alapon tudta beazonosítani elvtársát a segélyt kézbesítő. - Cs. AJ [...] így tudta elkerülni a lebukást [...] az elvtársnő kéthetente rendszeresen meglátogatott. Ma sem tudom, ki volt..."93 93 CSIZNYÁN Kálmán: Az ismeretlen Ica. In: UNGOR T. (szerk.) 1969.111. p. 94 SZANA A. G. 1. 1969.134. p.; „Szolnokon a Vörös Segély vezetője Fodorné [Dikó Margit] elvtársnő volt." KARDOS Jenőné Dobos Rózsa: „Forgács" és „Acél". In: UNGOR T. (szerk.) 1969.136. p. 95 MAGDA Árpád: Anyu, ki ez a bácsi? In: UNGOR T. (szerk.) 1969.146. p. 96 A rendőri felügyelet alá helyezett, hatóságok előtt ismert tagokat már csak alkalmilag vonták be pártfeladatok ellátásába. KENDE J. 1977. 22. p. A gyűjtések lefolyását az abban résztvevő Gura Irén (később Dr. Szana Antalné) így idézte fel évek múltán: „Tizenhatéves bakfis voltam, amikor megismerkedtem a munkásmozgalommal. Rokonom volt Wigand Rezső, aki a szociáldemokrata párt baloldalához tartozott. Többször hozott könyvet, olvasnivalót, ami nagy hatással volt rám. így lettem tagja a Munkásképző Egyesületnek, a tornaszakosztálynak, a szavalókórusnak, és természetesen a KIMSZ-nek, ahol nagy gondot fordítottak a fiatalok nevelésére és felhasználtak erre minden legális lehetőséget. A KIMSZ-ben akkoriban vezető szerepet töltött be Zsemlye Ferenc - aki titkár volt - Keskeny János, Dikó Balázs, Csiznyán Kálmán. Kardos Jenőnével, - akkoriban még Dobos Rózsi - és Dikó Margittal a Vörös Segélyben dolgoztunk. A rendőrség által letartóztatott elvtársak részére gyűjtöttünk élelmiszert, könyvet, családtagjaiknak ruhaneműt. Még a munkásmozgalommal szemben közömbös emberekhez is elmentünk gyűjteni azzal: sokgyermekes családokon akarunk segíteni, ahol beteg az anya, vagy az apa. Vöröskereszteseknek néztek bennünket a legtöbb helyen."94 A Vörös Segély jelentőségét leginkább talán Magda Árpád szavai érzékeltetik: „Tizenhétszer voltam letartóztatva, ötször ítéltek börtönbüntetésre. Ilyen körülmények között sokat szenvedett a családom is. Az éhhaláltól az elvtársak mentették meg őket, akik a Vörös Segélyen keresztül pénzt, élelmet, ruhaneműt küldtek nekik."95 43