Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 35. (Szolnok, 2021)
ADATTÁR - SZABÓNÉ MASLOWSKI MADLEN: Kulturális sokszínűség - sokszínű kultúra fekete-fehérben
viszonyokban egyenjogú részvételük előmozdítása volt a cél.4 Ennek érdekében az Alapítvány kétévenként nemzetközi fotó- és színesdia pályázatot hirdetett, valamint kiállításokat, fotóstáborokat, továbbképzési alkalmakat szervezett a mozgáskorlátozottak részére, alkotásaikból kiadványokat állított elő és forgalmazta azokat. 4 MNL JNSzML X. 244. a. Alapítói okirat. 5 JÓZSA Teréz: Művészet és rehabilitáció. In: MAGONY L. (szerk.) 2002. 24-25. p. 6 https://docplayer.hu/1230626-A-fogyatekossaggal-elo-emberek-eselyegyenlosegek-alapveto-szabalyai.html (Utolsó megtekintés: 2020. szeptember 17.) 7 Művészi fotó definíciója https://hu.wikipedia.org/wiki/F%C3%A9nyk%C3%A9pez%C3%A9s (Utolsó megtekintés: 2020. szeptember 18.) 8 BERECZKY Péter: Művészet és fényképezés, http://www.bykyny.hu/fenykepezes-muveszet.shtml (Utolsó megtekintés: 2020. szeptember 21.) 1988 fordulópontot hozott az Alapítvány életébe: negyedik pályázatukat, valamint az azt követő kiállítást a FIAP, a Fotóművészek Nemzetközi Szövetsége pártfogolta (arany-, ezüst-, bronzéremmel és kék szalaggal jutalmazva a mozgássérült művészek teljesítményét), 1994-ben pedig Göncz Árpád köztársasági elnök vállalta el tevékenységük fővédnökségét. Az Alapítvány munkáját számtalan intézmény és magánszemély támogatta eszmeileg és anyagilag; egyre áthatóbb volt a sajtóvisszhang, a napilapokban megjelent riportok, tudósítások mellett az egyes tárlatokat méltatta a rádió és a TV is. A médiafigyelem ellenére az Alapítvány végül forráshiány miatt vált működésképtelenné 2010-ben, céljainak megvalósítása ellehetetlenült a bevételek elmaradásával. A MONFODI Alapítvány munkája azt a hiányt igyekezett pótolni a világban, hogy a mozgássérültek rehabilitációjában a művészeti terápia elfoglalja megfelelő helyét5 . így bátran kijelenthetjük, hogy alapeszméivel megelőzte az ENSZ (Egyesült Nemzetek Szervezete) Közgyűlése által 1993. december 20-án elfogadott: A fogyatékossággal élő emberek esélyegyenlőségének alapvető szabályai címet viselő dokumentumát, melynek 10/1. pontjában a következőket olvashatjuk: „A Tagállamok biztosítsák azt, hogy a fogyatékossággal élők használhassák alkotó, művészi és szellemi képességeiket, nem csak saját maguk javára, hanem a közösség gazdagítására, éljenek akár városi vagy falusi környezetben."6 A fotózás a 20. század elején vált a hatodik művészeti ággá. A referenciális fotókkal szemben - melyek fő célja a valóság leképezése - a művészi képeken az esztétikai jelleg uralkodik. A felvétel készítője hosszú tervező folyamatot követően úgy örökíti meg az általa kiválasztott témát, hogy abban a technikai feltételek, a pillanat megragadása és saját egyénisége együttesen határozzák meg a képet.7 A fotónak mondanivalója van, amely a szemlélőben olyan lelki folyamatot indít el, mely hatással lesz gondolkodására, megváltoztatja azt. Elengedhetetlen az alkotó tehetsége, ugyanakkor szükség van a néző képolvasási gyakorlatára is. Az, hogy milyen hatással lesz valakire egy fénykép, erősen függ az illető érzelemgazdagságától vagy érzelemszegénységétől, empátiaképességétől, lelki érzékenységétől, befogadóképességétől, lelki alkatától.8 A művészet az általánosan elfogadott meghatározás szerint „a valóság visszatükrözése" a művész látásmódján átszűrve. Olyan önkifejező eszköz, mely katartikus élményt nyújt, 234
