Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 35. (Szolnok, 2021)
TANULMÁNYOK - CSEH GÉZA: Akik a Kádár-korszakban is messzire vágytak... „Disszidens" perek a Szolnoki Járásbíróság iratanyagában
A házaspár két gyermekével együtt 1970 augusztusában Svájcba utazott, azonban a férj a csalással megszerzett több, mint 20 ezer Ft-ot irodai íróasztalának fiókjában hagyta, ahol később a munkatársai hiánytalanul megtalálták. A házaspár a pénzt feltételezhetően azért nem merte magával vinni, mert a hamis aláírások egyértelműen bizonyították a köztörvényes bűncselekmény elkövetését, ami a kiadatásukat vonhatta volna maga után. Szeptember elején D. L. Budapestre, az országos vállalati központnak, D. L-né a Szolnok Megyei Tanács Művelődési Osztályának címzett levelében lemondott állásáról. D. L. csatoltan megküldte szolgálati lakásának és garázsának kulcsait is. A Szolnoki Járásbíróság D. L-t távollétében négyévi, a feleségét háromévi szabadságvesztésre ítélte. A Szolnok Megyei Bíróság az ítéletet helybenhagyta és teljes vagyonelkobzást is elrendelt. Értékesebb bútoraikat azonban még kiutazásuk előtt ismeretlen helyre szállíttatták, így azokat nem tudták lefoglalni. A házaspár Winterthurban telepedett le. Rövid időn belül elhelyezkedtek, de a feleség tanári pályája megszakadt és középiskolás korú gyermekeiknek tanulás helyett munkába kellett állniuk. O. K. 16 éves általános iskolai tanuló, szolnoki lakos. Vád tiltott határátlépés.19 19 MNL JNSZML XXV. 13. b. Fk. 957/1971. A szellemileg visszamaradott fiú a Homoki Foglalkoztató Intézetben tanult, a nyári szünetet azonban Szolnokon élő apjánál töltötte. Szülei elváltak, de édesanyjával is tartotta a kapcsolatot. 1971 júniusában, a tanév befejeződése után édesanyja nyári munkára a szolnoki városi kertészetben helyezte el, ám ő nem járt dolgozni, hanem egész nap kerékpározott. Amikor ez kiderült, szüleivel összeveszett, és egyébként is úgy érezte, hogy apja és nevelőanyja nem törődik vele. Mivel ismerőseitől hallotta, hogy magyarok dolgoznak az NDK-ban és jól keresnek, elhatározta, hogy kiszökik oda és munkát vállal. Budapestre utazott és felszállt a Berlinbe induló nemzetközi vonatra. A vonat ajtaján látott egy cédulát, ezt letépte, hogy legyen jegye [!]. Először az ülés alá bújt, majd a magyar-csehszlovák határ előtt bement a WC-be, ahová a határőr benyitott ugyan, de nem vette észre az ajtó mögött álló vékony testalkatú fiút. A Csehszlovákián át vezető hosszú utazás alatt beült egy NDK- ba tartó turistacsoport közé és a kalauz nem kérte tőle a jegyet, mivel azt hitte, hogy ő is a csoporthoz tartozik. Egészen Decinig, az NDK határig eljutott és csak ott igazoltatták a csehszlovák határőrök. A határőrök először azt hitték, hogy O. K. a szüleivel utazik, de a szülőket nem találták a vonaton. Végül leszállították és őrizetbe vették. A fiú még az összecsomagolt ruhaneműjét is elvesztette, mivel nem tudta elmagyarázni, hogy a holmija a vasúti kocsi fülkéjében maradt. O. K-t többszöri kihallgatás és több mint három hetes fogva tartás után a csehszlovák szervek átadták a magyar hatóságoknak. A csehszlovák határőrségen és a Magyarországon tett vallomásai ellentmondásosak, részleteikben eltérnek egymástól. Tény azonban, hogy a fiú úti okmányok és jegy nélkül majdnem eljutott céljához, az NDK-ba. Az igazságügyi orvos szakértői vizsgálat a vádlott esetében imbecillitást állapított meg, ezért a bíróság eltekintett a büntetéstől és gyógyító nevelést rendelt el. 178