Csönge Attila - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 35. (Szolnok, 2021)

TANULMÁNYOK - PAPP IZABELLA: Emlékek és dokumentumok a Budapestről kitelepített Kultsár család történetéből

nyomán korábbi tulajdonaikat, állásukat elveszítették, a családfők nyugdíját szinte minden esetben megvonták.10

10 PAPP

I.

2013.17. p.

11 8130/1939. M. E. sz. rendelet; 760/1939. B.

M.

sz. rendelet. Idézi: PAPP

I.

2013.11. p.

12 DESEWFFY T. - SZÁNTÓ A. 1989.100. p.

13 Uo. 104. p.

14 SZÉCHENYI K. 2008.132. p. A kitelepítettekről több névsor is készült, a tervezett létszám különféle okok miatt több esetben változott.

15 Egyik példa erre dr. Ugrón Gábor volt belügyminiszter, akit 72 évesen, betegen Jászboldogháza egyik legtávolabbi tanyájára telepítettek ki feleségével. PAPP

I.

2013.150-166. p.

A kitelepítés minden előzetes eljárás és bírósági ítélet nélkül történt. Bírósági eljárás azért sem lehetett, hiszen nem volt bűnük, amiért elítélhették volna őket. A törvényesség látszatára csupán annyiban ügyeltek, hogy egy 1939-es törvényre hivatkoztak, ami háborús helyzetben lehetővé tette a rendszerre veszélyes emberek kényszerlakhelyre telepítését.11

Meghatározták a nem kívánatos elemek körét, miszerint a kitelepítés hatálya alá tartozik a volt tőkés- és földbirtokos osztályok minden rétege, az államigazgatás magas rangú tisztviselői, valamint a hadsereg, a rendőrség és csendőrség tiszti, törzstiszti és tábornoki kara függetlenül attól, hogy ki, mikor, milyen körülmények között szolgált.12

Elsőként az arisztokrácia és a legfelesőbb politikai elit tagjait hurcolták el Budapestről. A következő két hónapban másnaponként indultak a kitelepítetteket szállító különvonatok a kijelölt pályaudvarokról. Az új lakhelyet a fővárostól távoli tanyavilágok valamelyikében jelölték ki, melyekről Péter Gábor az AVH vezetője így vélekedett: „Vannak mégMagyarországon olyan területek, amelyek felett még a gólya sem repül át."13

Nem telepíthettek ki Budapest közelébe, nagyvárosokba, és szövetkezeti községekbe.

A kitelepítetteket szállító szerelvények elsőként Jász-Nagykun-Szolnok megye településeire érkeztek Budapestről. A megye 17 községébe összesen 985, a legkülönbözőbb szempontból osztályidegennek minősített családot telepítettek ki.14

A kitelepítettekre szigorú rendeletek vonatkoztak: a falu határát nem hagyhatták el, s a munkaképes családtagoknak mezőgazdasági munkát kellett végezniük. A csomagokat, leveleket szigorúan ellenőrizték, éjszaka gyakran razziákkal zaklatta őket a rendőrség. A kitelepített családok nem csupán vagyonukat veszítették el, de emberi jogaiktól is megfosztották őket - törvényen és társadalmon kívüliek lettek. A kitelepítettek között több idős, beteg ember volt, akik a távoli tanyavilágból gyakran orvoshoz vagy kórházba sem juthattak el. Miután senki nem tudta, hogy meddig tart a kitelepítés, nyilvánvaló, hogy a hatalom nem csupán az eltávolításukra, de a megsemmisítésükre is törekedett.15

Kitelepítettek számos olyan zsidó családot is, akik csak néhány éve érkeztek haza a deportálásból.

A kitelepítettek és befogadóik sok tekintetben teljességgel különböztek egymástól. Hasonló volt azonban jogfosztott helyzetük, emellett pedig az a tiszteletre méltó emberség, amit a legnehezebb körülmények között is megőriztek.

A kitelepítések megszüntetéséről a Nagy Imre-kormány rendelkezett 1953 nyarán. A kitelepítettek szeptembertől elhagyhatták kényszerlakhelyüket, megpróbáltatásaik azonban nem értek véget. Budapestre nem költözhettek, otthonukat, javaikat soha nem kapták 130