Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 34. (Szolnok, 2020)

TANULMÁNYOK - BOJTOS GÁBOR: Történetek 1919-ből

Távolmaradását, ennek okát bejelentette és igazolta, hogy hivatalfőnöke beleegyezésé­vel ment Debrecenbe beteg családtagjait meglátogatni és elhalt nővére örökségi ügyét ren­dezni, ahonnan a román megszállás miatt nem tudott visszatérni Szolnokra. Vagyis az erre vonatkozó vád nem nyert beigazolást, így ezen fegyelmi vétség vádja és következ­ménye alól fel is mentették. 1920 novemberében egy 44 pontból álló listát szerkesztett,77 amelyben részletesen be­mutatta 1918-as és 1919-es tevékenységét. Ebben hangoztatta, hogy nem volt kommunista, nem vett részt kommunista mozgalomban, nem veszélyes az államra és a társadalomra, hazafiassága kétségtelen, a magántulajdon híve, a város és tisztviselőtársainak védelme­zője, vallásos érzületű, a túszszedés tudtán kívül történt, a proletárdiktatúráról, annak ve­zetőiről gyűlölettel és megvetéssel beszélt, végül (a 42. pontban), hogy „meggyőződéses szociáldemokrata voltam és vagyok, kit tanulmányok és élettapasztalat győzött meg arról, hogy ha­zánk boldogulása csak úgy képzelhető el, ha belekapcsolódunk a nyugati népek eszmevilágába és szellemi légkörébe. Ettől vártam és várom ma is hazánk területi integritásának visszaszerzését. " 78 Uo. 79 Bubla vallomásából tudjuk, hogy Ecseki saját zsebre is dolgozott az értéktárgyak rekvirálásakor. MNL JNSzML XV. 3. a. Politikai és jóvátétel! vonatkozású iratok gyűjteménye, Alispáni iratok 12178/1922. Ecseki István (1893- 1920) villanyszerelő, a Szolnoki Munkás-, Paraszt- és Katonatanács tagja, a megyei pénzintézetek egyik biztosa. „Ő vezette a terroristákat és a nyomozó detektiveket rablőhadjáratra, ő záratta a város fogdáiba a legelőkelőbb embereket. " 1920 tavaszán magánlaksértés, zsarolás és személyes szabadság megsértése miatt 3 év fegyházra ítélte a Szolnoki Királyi Törvényszék. 1920. június 11-én hunyt el Jászberényben. Haladás, 1919. október 19.4. p.; MNL JNSzML XXXIII.2. Jászberény, halotti anyakönyv, 337/1920.; MNL JNSzML VII.103.b. Büntetésvégrehajtási törzskönyv, 72/1920. 80 MNL JNSzML XV. 3. a. Politikai és jóvátételi vonatkozású iratok gyűjteménye, Alispáni iratok 12178/1922. Bubla: „Szamuely engem figyeltetett, ellenem adatokat gyűjtött és vésztörvényszék elé akart állítani, mint a proletár érdekek árulóját. ” 81 MNL JNSzML XV. 3. b. Politikai és jóvátételi vonatkozású iratok gyűjteménye, Közigazgatási Bizottság iratai XI. 1670/1928. 82 MNL JNSzML XV. 3. a. Politikai és jóvátételi vonatkozású iratok gyűjteménye, Alispáni iratok 12178/1922. Állításait az ügyében született tanúvallomások döntő része is megerősítette:78 • „mindenki megnyugvással vette Bubla tevékenységét" - Balog Gyula • „neki ilyen bandával kell látszólag együttműködnie, akik lopnak és csalnak" - Hollós Pál • „nem szerette a kommunistákat" - Molnár Demeter • „mindenkor a legnagyobb udvariassággal, készséggel és jóindulattal intézte el ügyünket" - Spett Ernő • „ neki köszönhető, hogy a Tiszavidéki Bank helyiségeit nem vette el Ecseki István " - Konsitzky György 79 • „szociáldemokrata érzelmű, de elítélte a kommunista túlkapásokat" - Krausz Lajos • „saját személyi biztonsága veszélyeztetésével30 védte meg a magánvagyon és a pénzintézetek ér­dekeit" - Tornyos Ferenc • „mindig elítélőleg nyilatkozott a szélsőséges elemekről" - Scheftsik István81 • „A pénzintézetekre és a vagyonos polgárokra a működése határozottan előnyös és üdvös volt. [...] Tudomásom van arról, hogy a forradalmak ideje alatt az emberek százai keresték fel, polgárok és munkások, és ő mindenkinek ügyes-bajos dolgában a legnagyobb készséggel eljárt, tekintet 120

Next

/
Thumbnails
Contents