Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 32. (Szolnok, 2018)

TANULMÁNYOK - CSIKÓS GÁBOR: Redempciós mozgalom a korabeli jász sajtóban

Lenk Sándorné Hegedűs Ida. Felesége: Buchwald Gizella. 190 Szolnokon született, középiskoláit Besztercebányán végezte, majd jogot hallgatott Berlinben és Budapesten. 1902-ben ügyvédi oklevelet is szerzett, de sosem praktizált. 1903 és 1906 között a Jászvidéki Takarékpénztár igazgatója. Négyéves európai körutazás után 1910-ben a kiskunhalasi választókerület képviselőjévé választják. Jelentős szerepet vállalt több munkástörvény, sajtótörvény illetve a királyság védelméről szóló törvényjavaslat kidolgozásában191 . A koronázásnál nagy szerepet játszó hitlevélszerkesztési bizottságban is helyet foglalt.192 A háború alatt polgári kitüntetésben részesült, de a kitüntetést nem fogadta el. A kommün által elpusztított birtokát 1920-ban rendbe hozta és modernizálta. 1926-tól 1939-ig ismét országgyűlési képviselő, ezúttal a jászapáti kerületben. Többször tett európai körutazásokat, itthon élénk publicisztikai tevékenységet fejtett ki: az 1930-as években támadta a kettős- és a mamutfizetéseket, indítványozta az összeférhetetlenségi törvény reformját.193 Amikor 1931-ben a Szent László utcai bérház összeomlott és tíz munkás életét vesztette, a hátramaradtak részére felajánlotta képviselői fizetése nagy részét.194 190 OSZK Gyászjelentések 191 Országgyűlési almanach 1931. 134-135. p. 192 A magyar társadalom lexikonj a. 214. p. 193 Országgyűlési almanach 1931. 134-135. p. 194 Országgyűlési almanach 1935. 279. p. 195 Országgyűlési almanach 1905. 280. p. 196 SZAKÁL A. 2002. 184. p. Hermán Ferenc (1868-?) Szabadszálláson született, gimnáziumi tanulmányait Kunszentmiklóson és Nagykőrösön végezte, a kecskeméti jogakadémián és a budapesti egyetemen tanult jogot, de oklevelét Kolozsváron szerezte meg. Egy ideig Párizsban is hallgatott jogot, az Academie Julienen. Hazatérve Kiskunhalason vállalt különböző tisztségeket, tagja volt a városi tanácsnak. A fülöpszállási választókerület 48-as pártjának egyik fő szervezője, 1905-ben pótválasztással lett országgyűlési képviselő egy másik 48-as jelölttel szemben.195 1897 és 1904 között szerkesztette a Kun-Halas, majd a Kiskunság című lapokat. Művei: Az állam és a jászkunok. A felirati törvény tervezete. (1904), A jászkun váltságösszeg megtérítése (1905)196 Hild Viktor (1855-1927) Levéltáros, újságíró. Anyai nagyapja, Pethes Mihály (1792-1878) jászkapitány, aki a szülők válása után szigorú nevelésben részesítette unokáját. 1872-től jogi tanulmányokat folytatott, első irodalmi próbálkozásai is ekkor láttak napvilágot. Anyai kérésre hamarosan katonai pályára lépett, de ezt abbahagyva hazatért Jászárokszállásra. Itt megismerkedett későbbi 73

Next

/
Thumbnails
Contents