Csönge Attila - Pozsgai Erika - Szabóné Maslowski Madlen (szerk.): Zounuk - A Magyar Nemzeti Levéltár Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltára Évkönyve 31. (Szolnok, 2017)
TANULMÁNYOK - SZUROMI RITA: Üstökösök az égen: a Graefl- és Bobory családok a XX. századi politika szolgálatában
fogadásokon saját borát szolgáltatta fel, nem várta el a „ derék vármegyénekjáró szinte kötelező adományt. ” Időskori politikai szereplése viharos korszakra esett. A tiszaeszlári vérvádper13 és annak fejleményei az egész országot lázban tartották. Az idős Graefl, hű maradva egykori liberális eszményeihez, higgadt, józan gondolkodással óvta a rendet és védte az igazságot. E magatartást a Lipót-rend lovagja kitüntetéssel ismerték el. 1886-ban a főrendi ház élethossziglani tagjává nevezték ki. A rövid nyugalmi időszak után 1888-ban az akkor már 75 éves főispánnak szembe kellett nézni a század utolsó nagy pusztító tiszai árvizével. Tiszaeszlári vérvádper: A tiszaeszlári per az 1882-1883 között zajlott Tiszaeszláron, majd Nyíregyházán. 1882. április 1-jén délben Solymosi Eszter, egy fiatal keresztény szolgálólány, akit gazdasszonya, Huri Andrásné festékért küldött a falusi boltba, hazafelé menet eltűnt. Aznap volt a pészachot megelőző szombat ünnepe, amikor a falusi és a környékbeli zsidók a tiszaeszlári zsinagógában gyűltek össze. A pészach a zsidóság legnagyobb ünnepe, a Biblia szerint Pészach első napján fogták el Jézust. Solymosi Eszter eredménytelen keresése után elterjedt a szóbeszéd, hogy a lányt megölték a zsidók. Az antiszemita villongásoktól sem mentes per két évig tartott és a perbefogott zsidók felmentésével végződött. Részlet Bobory György emlékirataiból - Bobory Zsuzsa tulajdonában. A Tisza szabályozása, a kanyarulat-átvágások következtében felgyorsult áradások súlyos gondokat okoztak már 1876-ban, 1879-ben is a folyón, de az igazi tragédia 1888-ban következett be. A Tisza teljes hosszán 22 gátszakadást jegyeztek fel. A főispán a tavaszi árvíz napjaiban erőteljesen meghűlt és e betegség másfél évvel később a halálához is vezetett. Az idős és megromlott egészségi állapotú főispán 1889 tavaszán vált meg végleg hivatalától. Azért, hogy kezelését mihamarabb megkezdhessék, Pestre költözött és a kor legkiválóbb orvosai - köztük Korányi Frigyes - vették kezükbe gyógyítását. Ám hiába volt a szakszerű orvosi ellátás, az életét megmenteni már nem lehetett. 1889. december 22-én délelőtt 11 órakor életének 77. évében elhunyt. Örököst nem hagyott hátra, özvegye két évvel később Deréky Gyula fiumei mérnökhöz ment feleségül. Különös, hogy József magtalan halála után a birtokot felesége és nem öccse, Károly örökölte és az özvegy a javakat tovább vihette a második házasságába. Erről Bobory György emlékirataiban a következőket írja: „A feleség József halálos ágyánál megváltoztattatta a végrendeletet és mindent magára íratott. így a birtokot magával tudta vinni második házasságába. Deréky nevűférjével mindent elköltötték. ”14 A népszerű egykori főispánt a megyaszói kastély parkjában helyezték örök nyugalomra. Sírját özvegyének sógora, Fadrusz János készítette 1891-ben. Az egyre magasabbra emelkedő Graefl nevet tehát Károlynak és utódainak kellett tovább vinni. Károly e kötelességről nem feledkezett meg. A szabolcsi főispán - akinek ha örököse lett volna, minden bizonnyal őt is motiválhatta volna e cél - bár már nem élhette meg, de Károly 1896-ban gondoskodott a család nemesi rangjáról és a poroszlói előnév viselésének jogáról. 45
