Csönge Attila et al. (szerk.): Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 30. (Szolnok, 2016)
Tanulmányok - Czégény Istvánné-Szikszai Mihály: Adatok Jász-Nagykun-Szolnok megye élelmiszeriparának történetéhez. III. rész
A magánvágóhidak kialakulásának lépéseit tükrözik a következő dokumentumok is. A kapitalista fejlődésnek nem kedveztek a régi céhformák. 1850-ben kereskedelmi és iparkamarákat állítottak fel, 1851-től pedig megtiltották új céhek alakulását. 1859-ben új iparrendtartást adtak ki, amely végleg felszámolta a céhrendszert és lehetővé tette a szabad ipargyakorlást. A céhek végleges megszűnését az 1872. évi ipartörvény mondta ki. A törvény a céhek helyett ipartársulatok szervezését engedélyezte. Azonban még legalább egy évtizednek kellett eltelnie, hogy az iparosok a törvény nekik kedvezőbb módosítására rábírják a kormányzatot. Az 1884-ben elfogadott XVII. t.c. intézkedett az ipartestületekről. Az újabb törvény rendelkezései tették lehetővé a kisiparosság fejlődését. A magániparosoknak - többek között a mészárosoknak is - az ipar gyakorlásához engedélyt, az akkori megfogalmazás szerint „iparjegyet” kellett váltani. A kérvények mellé csatolták a helyi elöljáróság bizonyítványát is, amelyben leírták véleményüket a kérelmezőről, fontosabb adatait, mióta dolgozik a szakmában, valamint javasolják az engedély megadását. Jászfényszarun 1860-ban például Kada János mészáros mester kérvényezte, hogy részére iparjegyet állítsanak ki. Indokai között előadta, hogy 56 éves, mesterségét kitanulta, a településen 1832 óta végzi állatok vágását és ezt a munkát a jövőben is folytatni szeretné. Kérését megerősítette a település főbírájának a „bizonyítványa” is.19 MNL JNSZML Közvetlen Levéltárba utalt iratok I. 12/1863. 78
