Csönge Attila et al. (szerk.): Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 30. (Szolnok, 2016)
Adattár - Selmeczi László: "Az én embereim színmagyarok, jászok és kunok, nagyszerűen viselkedtek..." Zádor István festőművész I. világháborús naplója
voltam. A továbbépítésre az utasítást megadtam, az ellenség felől láthatatlan helyeken újabb sáncárkokat ásattam, s Vi 5 lett mire visszaindulhattunk a hosszú sáros úton hegynek fölfelé 660 métert. V2 6-kor már teljes sötétség volt, olyannyira, hogy az erdőben még a lovam fejét sem láttam, az ég is sötét, felhős volt, s csak néha, amikor alig kivehetően, inkább éreztem, mint láttam velem egy magasságban a fák koronáit, tudtam, hogy most a másik oldalra kell húzódnom, nehogy a mélységbe zuhanjak. Teljesen a lovamra bíztam magam, s csudáltam bámulatos ösztönét. Nappal nagyon sokat botlik fagyökerekbe, kiálló sziklákba, s ezen az estén egyetlen egyszer sem botlott meg. Én csak annyiban tudtam kontrollálni, hogy hallom a lábai alatt a sár loccsanását, s úgy tudtam, hogy az úton vagyunk. Ez a teljes bizonytalanság több mint egy óráig tartott, s már-már arra gondoltam, hogy megállunk, s ketten ott az erdőben töltjük az éjjelt, amíg virrad, s tovább mehetünk. Egyszerre csak a sűrű feketeségből egy energikus „állj, ki vagy” kiáltás hallatszott, az etappentrain85 táboránál mentünk el, egy fél óra múlva megint az ismert kiáltás, a 12-es tüzérek konyhája volt olyan tábortüzekkel, hogy a sok vakító fény közt most már vezetőre volt szükség, aki a sötétségig kikísérjen. Táborunkig még 7-szer állítottak meg felém fordított puskával az ágyúknál felállított őrök, ezek azonban már az én embereim voltak, a „7. század parancsnoka” feleletemre öreg népfölkelős, parasztos és egyáltalán nem katonás jó estét kívánókkal feleltek. 8-kor érkeztem a táborba, éppen indulóban volt egy járőr, melyet a felkutatásomra akartak kiküldeni. Nagyon jól esett a meleg, fűtött kunyhónk, a jó vacsora, tea és aztán a hálózsák. X. 23. Reggel 9-kor egy emberrel a „Kik”-re lovagoltam a zlj és ezredparancsnoksághoz, különféle jelenteni- és panaszolnivalóval. Az út két óráig tart a mi hegyünkről le, a másikra fel, lefelé gyalogoltunk a lovakat vezetve, meglehetős lejtős hegyi ösvényen, felfelé aztán lovon mentünk. Megint nagyszerű kilátás nyílt a Drina völgyére, le Bratunácra, s alig tudtam betelni a csudás színek nyújtotta élvezettel. Nagy örömmel fogadtak, az őrnagynál ebédeltem, s a régi bajtársakkal diskurálhattam. Az ezredparancsnok utasított, hogy századommal harcszerű lőgyakorlatot tartsak élő célokra. Mégpedig úgy, hogy 15-20 ember a reggeli köd felhasználásával lemegy a Drinához, ott elbújik, beássa magát, s mint a vadász, egész nap lesben marad. Ha túloldalon bárki is mutatkozik, arra lőjenek. Este aztán bevonulhatnak, s másnap másik 20 ember csinálja ugyanazt. 3-kor indultam vissza, nehogy újra sötétségben kelljen lovagolnom. Útközben a 8. század táborán mentem át, ahol ezt az újabb parancsot közöltem a 8. század parancsnokával is. 5 órakor otthon voltam, s rögtön leültem a tüzérkapitánnyal pótolni a kétnapi mulasztást, s vacsoráig sakkoztam. X. 24. Szép napsütéses őszi idő, egész nap század irodai munkát végeztem. Változatosság kedvéért a szerbek délben 3 shrapnellt küldtek át, amelyek azonban a fejünk fölött süvítettek el és messze lenn a völgyben Hadtáp 268
