Csönge Attila et al. (szerk.): Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 30. (Szolnok, 2016)
Tanulmányok - Cseh Géza: Erőszakos cselekmények Szolnok megyében az 1956-os forradalom és a megtorlás időszakában
megyéből.65 A karhatalom és a rendőrség által Szolnok megyében elkövetett valamennyi atrocitást és önkényeskedést nem lehet számba vermi, hiszen ezekről a legsúlyosabb esetek kivételével nem készültek feljegyzések. A kínzásoknak írásos nyoma elsősorban akkor maradt, ha az áldozat belehalt a bántalmazásba, vagy a sértettek feljelentést tettek. így például Csató István mezőhéki lakos megverése bizonyítható, mivel a felesége férje bántalmazása miatt az ügyészségen panaszt tett. A karhatalmisták tagadták, hogy Csatót a mezőhéki őrszobán géppisztoly tussal verték volna. Csupán azt ismerték el, hogy megpofozták, mert kihallgatásakor „szemtelen magatartást tanúsított”, a forradalom alatt pedig „egy terhes anyából ki akarta a gyermeket taposni”. Az asszony az egyik karhatalmista rokona volt.66 Az abádszalóki Schilling Miklós is azon kevesek közé tartozott, akik panaszt mertek tenni, igaz, már csak később, büntetőperének lefolytatása idején. Schillinget fegyverrejtegetésért tartóztatták le és a helyi rendőrőrszobán súlyosan bántalmazták. Az elmeorvosi szakvélemény szerint a fejét ért gumibotütések miatt hallás- és egyensúly károsodást szenvedett.67 A verésekért felelős személyek neve elsősorban az 1989 után megjelent újságcikkekből ismert, melyekben a túlélők beszámoltak az elszenvedett kínzásokról. A riportok szerint a szolnoki Kábái Mihály rendőrszázados, Rácz Árpád és Pintér István rendőrtisztek, továbbá a mezőtúri Vágó százados tűntek ki kegyetlenségükkel. A rendőrségen és a szolnoki Kohói úti iskola pincéjében végrehajtott veréseket nem kívánjuk részletesen ismertetni. Hiteles forrásai ezeknek a túlélők visszaemlékezései, az azóta már sajnos elhunyt Lauer László és dr. Aszódi Imre beszámolói, a velük szemben alkalmazott szadista módszerekről. Dr. Aszódi a kínzások miatt, Lauer a börtönben szerzett betegsége következtében a félszemére megvakult.68 A pufajkások önkényeskedése a rendfenntartó feladatok ellátásakor is megnyilvánult. Az ellenszegülőkkel, vagy a kötekedő, ittas emberekkel szemben habozás nélkül fegyvert használtak. 1957. január 18-án a szolnoki vasútállomáson Sánta Sándort igazoltatásra szólították fel. Sánta „szemtelenül viselkedett”, B. karhatalmista hadnagyba belerúgott, majd elszaladt. Felszólításra sem állt meg, mire a lábába lőttek. A férfit combcsont lövéssel szállították kórházba.69 BERKI M. 1993. 115. p. MNL JNSZML XXXV. 61. f. 8. fcs. 1957. 5. ő. e. MNL JNSZML XXV. 9. a. Szolnok Megyei Bíróság büntetőperes iratai B. 637/1957. Vasárnap, 1991. október 20. 3. p. - Nagyalföld, 1992. október 30. 12. p. MNL JNSZML XXXV. 61. f. 8. fcs. 1957. 4. ő. e. 198
