Csönge Attila et al. (szerk.): Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 30. (Szolnok, 2016)
Tanulmányok - Hidán Csaba: Kardok, szablyák - Elmélet és Gyakorlat
Aldoboly, Tagiszken) de elterjesztői a hunok voltak.6 (Pannonhalma-Széldomb, Bátaszék, Pokrovszk). A hun kardok acél keresztvasához sokszor aranyrekeszes, színes üveg- vagy féldrágakő berakásos dísz is került.7 Az egy- vagy kétélű 85-89 cm hosszú, 3-4 cm széles, erős keresztvassal ellátott hun kardok félelmetes fegyverek voltak a lovas és gyalogos harcosok kezében egyaránt. A germán kardokon pont hun hatásra jelent meg a keresztvas. A markolatkengyel viszonylag későn, a XVI. században jelent meg. Először csak egy markolattal párhuzamos védőpánt volt, ami nem kapcsolódott a markolatkupakhoz. A század végén és főleg a XVII. században azonban már szervesen a markolatkupakhoz kapcsolódott. A markolatkengyel jobban védte a harcos ujjait, de a szúrástól csak a széles markolatkosár óvta meg. A markolatkosár a magyar szablyákon azonban csak későn, a XIX. század közepén jelent meg. Igaz a markolatkosár némileg korlátozta a fegyver jobb-, illetve balkézi azonos használatát, mert a legtöbb esetben aszimmetrikus és jobbkezes vívók számára készültek egységes szereléssel. Keleten a pusztán azonban a legújabb időkig megmaradtak a teljesen szimmetrikus szablyák és kardok, amelyeket egyaránt jól lehetett jobb- és balkézzel is használni. A markolatvasra szegecselték fel a markolatot. Legtöbbször a markolat fából készült és bőrrel borították, vagy betekerték különböző anyagokkal (egyik legjobb és legcélszerűbb a kender, mert az izzadtságot felszívja). A honfoglalók markolatának tenyértő felőli részét néha díszes gerinclemez díszítette (Karos- Eperjesszög III. 11. sír), az ujjak számára a biztosabb fogást kiemelkedő ujjtámaszok biztosították (Karos-Eperjesszög II. 11. sír). A fa markolatot a honfoglaló magyarok és az onogur-avarok (a kettős honfoglalás tétele szerint a magyarok első hulláma a Kárpát- medencében) gyakran bronz, vagy nemesfém négykarélyos alátétlemezzel ellátott vas szegeccsel erősítették fel a markolatra. A markolatot erősíthetik egyszerű vagy díszes abroncsok. A honfoglaló fejedelmi szablyán az ún. „Attila kardon” az indás-leveles motívumos abroncs a markolat mintegy egyharmadát borítja.8 A markolat végződhet markolatgombban, vagy hengeres, csapott végű markolatkupakban. A történelmi szablyák közül talán a honfoglaló magyarok kissé lapított körte alakú markolatgombjai a legszebbek (Geszteréd).9 A szablyák A szkíta kardoknak a keresztvasa néha tömör, a későbbi normann kardokra emlékeztet. A tagiszkeni kard markolatgombja is mintegy „előképe” a viking kardok markolatgombjának. Szerk. Fodor I. - Kulcsár V.: Szkíta aranykincsek. Budapest, 2009. 40. p. A kard 125 cm-es hosszával azonban jócskán nagyobb a vikingek kardjánál. A székelyföldi aldobolyi szkíta kard keresztvasa, két egymásnak háttal álló, ugró tigris alakú. VALENTIN V.: Scitii agatirsi pe teritoriul Romániei. Kolozsvár, 1980. Plansa 14. Ilyen a Pannonhalma-széldombi remekbe készült hun kard is BÓNA I.: A hunok és nagykirályaik. Budapest, 1993. XVIII. színes kép. Szerk. Fodor I: A honfoglaló magyarság. 1996. 69. p. Szerk. Fodor I.: A honfoglaló magyarság. 1996. 80. p. 12
