Csönge Attila et al. (szerk.): Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 30. (Szolnok, 2016)
Tanulmányok - Hidán Csaba: Kardok, szablyák - Elmélet és Gyakorlat
markolatgombja a karavellák esetében madárfejre emlékeztet, de egyedi rendelésre különleges markolatgombot is készítettek. Báthory Gábor szablyájának markolata tátott szájú vicsorgó sárkányfejben végződik, de ugyanilyen sárkányfejes végződésű a keresztvasa is.10 A szablyák és kardok keresztvasa néha csillag alakú, azaz a keresztvasnak két, a penge felé és a markolat felé hosszúkás oldalnyúlványa van. E nyúlványok (vezetőtüskék) biztosítják a keresztvas erősebb rögzítését, valamint megakadályozzák a penge lötyögését a hüvelyben. Harc közben hárításkor az ellenfél fegyverének a pengéje becsúszhat a vezetőtüske és a penge közé és hirtelen erős csavarással talán el is törhető keskeny pengéjű, főleg tőrkardok esetében, de a tudatos használata erre a célra kizárt. A kardokat és szablyákat hüvelyben tartották. A hüvelyek a XIX. századig többnyire fából készültek, amelyet aztán bőrrel, textillel, ritkán nemesfémmel borítottak be.11 A hüvely torkolatát gyakran fém abronccsal erősítették, a végére pedig koptatót vagy saruveretet szereltek fel, hogy az ütődésektól és a kopástól védjék a hüvelyt. A felkötőszíjakat is gyakran fém felkötőpánthoz erősített karikákba fűzték, vagy csatolták. E fém szerelékeket mindig a korszaknak és a kultúrának megfelelő díszítésekkel ékesítették, ami a fegyverek szempontjából ugyan másodlagos, de a régészek számára fontos támpontokat adhat a keltezés meghatározásához, vagy egy-egy fegyver kultúrkörbe való elhelyezéséhez.12 A felkötőpántok a fegyver felcsatolási, hordási módjára is utalnak. A sztyeppén már a hun korban elterjedt a kardoknak az övre ferdén való felcsatolás módja. Ez eltér a Szaszanida előkelők függőlegesen hordott kardcsatolásától.11 A szablyákat már a megjelenésüktől fogva mellékszíjon hordták kissé ferdén, az övre függesztve. E mellékszíjak- csatlékok- felkötőszíjak hossza ugyan a különböző korokban változott, de a hordási mód nem. A XVIII. századi európai lovassági reformok után legtöbb helyen, még az egyenes kardoknál is e sztyeppéi eredetű felcsatolási módot vezették be. E katonai reformok tanácsadói szinte mindenütt magyarok. A francia, porosz, orosz és amerikai huszárság megalapítói (Rattky György, Eszerházy Bálint, Bercsényi László, Székely Mihály, Máriássy Ádám, Kovács Mihály) közül a legtöbben a kuruc szabadságharcban szerezték tapasztalataikat. A gyakorlatban szerzett ismereteim alapján az a véleményem KÖNIG C.: Arme in muzeele din Romania. Bukarest, 1973. 10.11. kép A szolyvai honfoglalás-kori szablya fa hüvelyét vászonnal és virágmintás pontokkal díszített bőrrel vonták be és három, ezüst abronccsal erősítették meg. Szerk. Fodor I.: A honfoglaló magyarság. 1996. 176. p. Egy-egy azonos kultúrkörbe tartozó hadsereg gyakran „átvehet” egy fegyvert, vagy díszítési módot, hiszen harcmodoruk és háttérkultúrájuk is hasonló. Magyar hajdúk és végvári vitézek használtak török szablyapengét, perzsa lóra való pallost, kést, tatár nyerget, de nyugateurópai tőrkardot, spanyol balkézi vívótőrt, morion sisakot soha. Kindzsált a cserkeszek, csecsének, grúzok, azeriek és kaukázusi kozákok is használtak, de nyugati tőrt nem. M. ALBEGYIL - L. ARZSANEVA: Varázslatos tőrök és kardok. 2000. 89-90. p. 13
