Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 28. (Szolnok, 2014)

TANULMÁNYOK - SZUROMI RITA: A Tisza elfeledett árvízi hajósa – Nyárádi Hartl Ede

birtokot. E birtok nagyságát és értékét mutatja, hogy Poldrugáts Luiza végrendeletében 320 ezer koronára becsülte a mezőnyárádi földeket. Érdemes azt megjegyezni, hogy Hartl Edének és feleségének társadalmi szerepvállalása nem a tragikus tiszai árvizek idején kezdődött és azzal nem is ért véget! Özvegy Hibay Györgyné tulajdonában van Hartl Edéné Poldrugáts Lujza 1877. január 20-i táncrendje, mely arról tanúskodik, hogy az akkor még polgári sorban lévő asszony „patronesse” volt az Egri Önkéntes Tűzoltó Egylet báljának. Hartl Ede pedig 1885. június 15-én kelt végrendeletében - mely jelenleg szintén családi tulajdon -, halála esetére úgy rendelkezett, hogy „az irgalmas nénék kezelése alatt álló egri kórház és szegények intézetének egyenkint százötven összesen háromszáz osztrák értékű forintot, s az Egerben létező két nőegylet alapjának egyenkint százötven, összesen háromszáz osztrák értékű forintot, tehát négyrendbeli adományként összesen hatszáz forintot kamat nélkül kifizetni" szükséges. Hartl Ede hetvenedik születésnapja, az 1892. év az utókor számára is emlékezetes maradt. Gyermekei ekkor készítették el számára azt a karosszéket, amely dr. Hibay György végakaratának megfelelően a Dobó István Vármúzeumba került. A karosszék háttámlájába a család címerét hímezték, a szék karfájának végein és a háttámla tetején mitológiai állatábrázolás látható, a szék lábai oroszlán lábat formáznak. Hartl Ede címeres karosszéke (Dobó István Vármúzeum, Eger) A Hartl-család címere (Dobó István Vármúzeum, Eger) 94

Next

/
Thumbnails
Contents