Zounuk - A Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Levéltár Évkönyve 28. (Szolnok, 2014)
TANULMÁNYOK - MADARAS LÁSZLÓ: Hunok, avarok, magyarok a Közép-Tisza vidékén II. rész
de hasonló nagyságrendben találjuk meg ezeket Heves- és Bács-Kiskun megye északi területein is.36 Mindezen túl még egy további szintet is rögzíthetünk. Ez az ún. köznépi temetők szintje. Ezeknek szinte minden esetben van, ún. pogány periódusa, s ez egyértelműen kötődik a klasszikus törzsi anyaghoz (pl. a Szolnok-Szanda Beke Pál halma I. temető első sírjának lovas temetkezése és haj fonatkorongja). Ugyanakkor a tárgyak között már megjelennek az „S” végű hajkarikák is. A két csoport régészeti anyagában minduntalan olyan tárgyakra bukkanunk, melyek a Szőke Béla-féle rendszerben a másikra jellemzőek. Éles határt nem tudunk vonni közöttük. Az újabb temetők anyagának fényében úgy tűnik, hogy a hagyományos felosztást újra kell gondolni. Az elkülönülés helyett célszerű a kutatás középpontjába az összetartozást helyeznünk. A nagy magyar Alföld kellős közepén ezek a temetők nagy valószínűséggel köthetők a 894/895-ben a Kárpát-medencébe érkezett honfoglaló magyarok azon rétegéhez, melyek se nem harcosok, se nem előkelők. Feltehetőleg olyan társadalmi csoport, amely a mindennapi gazdaság szereplője. Ők terelték a méneseket, a gulyákat, a birka és kecske nyájakat, esetleg ők voltak azoknak a földművelési ismereteknek a birtokában, melyet eleink még keleten megismertek. Hitviláguk, temetkezési szokásaik azonban pontosan ugyanazt az állapotot tükrözték, mint azok a társadalmi csoportok, akiket a mostanság is használt terminológiával - ez lehet jó (?), lehet elavult (?) - közép-, vagy vezető rétegnek nevezünk. Összefoglalva Kétpón egy rendkívül gazdag - feltehetőleg egyik honfoglaló törzsünk vezetője - sír került elő. Tágabb környezetében az első generáció gazdag férfi és női sírjai egyaránt megtalálhatók. Ráadásul egy jól elkülöníthető régészeti csoport jelzi azt a társadalmi egységet /törzset!/, amely mind az „északkeletmagyarországi”, mind pedig a „dél-alföldi” tipológiai csoporttól elválik. Szállásterülete a Tiszára támaszkodva a mai Heves, Jász-Nagykun-Szolnok és Bács-Kiskun megye északi területén lehetett. Ennek a tipológiai csoportnak az egységét nem csupán a díszítőművészet egységessége, hanem egyéb adatok is erősítik. Ilyen adat lehet az, hogy a Szolnok-Szanda Beke Pál halma III. temetőből előkerült érem (ez nagy valószínűséggel az 1. számú sírból származhat) egyetlen párhuzama a kiskunfélegyházi tarsolylemezes sírból került elő. Ez azért bír különleges információ értékkel, mert Vilmos H. TÓTH Elvira: Négy évtized régészeti kutatásai Bács-Kiskun megyében. In: Cumania, 1990. 165-187. p. és RÉVÉSZ László: Heves megye 10-11. századi temetői. Bp., 2008. 395-450. p. 30
